Egy Tálib Hollandiában

Autópályán ez sincs messze, mint ahogy szinte semmi ebben az országban, persze Apa erről biztos másképp vélekedik, mi általában minden utat végigaludtunk. Szóval Hága felé vagy útba esik, vagy Apa úgy intézte, hogy útba essen Gouda, ahol nagy sajtpiac szokott lenni. Most sajnos csak könyvpiac volt és esett az eső, viszont a városháza, illetve a kis utcák így is szépek voltak nagyon.

 

 

 

 

 

Elég nagyot keringtünk a városban a csatornák partján (mert persze épp itt miért ne lennének csatornák) majd továbbindultunk. Hága előtt még úgy gondoltuk beugrunk Delftbe, ami gyakorlatilag mára összenőtt a nagyvárossal. Na most ebből a beugrásból egy majdnem egész napos kirándulás lett Hollandia minden bizonnyal legszebb kisvárosában.

 

Már a csatornákat metsző ki hidak és a városközponthoz vezető út is gyönyörű volt, de a főtér koronázta meg az egészet. Szerencsénkre a nap is kisütött, így napsütésben csodálhattuk meg ezt a kis ékszerdobozt. A város egyébként Vermeer szülőhelye és a porcelánipar központja. A jellegzetes kék-fehér porcelánokat a milliónyi ajándékboltban lehet megvásárolni, szerintem a város manapság már csak ebből él.

 

 

 

 

 

 

 

Kicsit irigykedve néztem, hogy Delftben van éjjelnappali bolt és az üzletek vasárnap is nyitva vannak.

 

 

Delft jellemző porcelánja egyébként a csókolózó kisfiú és kislány, mely bár rémesen giccses, de itt még ez is szépnek tűnik. Nagyon vicces volt, amikor bementem egy ilyen kisboltba venni két szobrocskát és próbáltam Hollandul makogni a pénztárosnak, csak annyit mondott: „Dos euros, por favor!” gondolván, hogy spanyolajkú vagyok…

 

 

Elég gyorsan telt az idő, mert nagyon jól éreztük magunkat, viszont szerettünk volna még Hágába is eljutni, szóval megpróbáltunk visszatalálni a kocsihoz. Na de ez nem ilyen egyszerű, itt is mindenhol csatorna, meg ugyanolyan (egyébként gyönyörű) házak. Kiértünk egy főutra, ami város körül húzódó gyűrűnek tűnt, de ott elfogyott a tudomány. Végül a kirándulás elején készült fotót mutogatva kértünk segítséget. Egy fiatal srác mentett meg minket attól, hogy a rossz irányba induljunk. Már nem tudom, hogy azért vágtunk át a városon, mert arra rövidebb, vagy mert a srác beugrott egy coffeeshopba egy jointért, mindenesetre füvet szívva is elvezetett minket a kocsinkig, úgyhogy ezúton is köszönöm neki.

 

 

 

 Delftben még megettük a szendóinkat és megnéztünk egy fordulós hidat működés közben, majd tényleg elindultunk Hágába.

 

Hága főváros, nem főváros ez mindig vita a tárgya, még a földrajz kisérettségin is, szóval jobb ha most első kézből megtudja mindenki, Hága nem Hollandia fővárosa, csak a közigazgatás és a királyi család székhelye.

 

Ez azonban semmit nem változtat azon a tényen, hogy egy gyönyörű helyről beszélünk. Hága lakossága körülbelül 500000 fő, de ennek ellenére valamiféle kisvárosi jelleget hordoz magában, Amszterdamhoz nem is hasonlítható. Természetesen itt is vannak csatornák, meg tipikus holland házak, de talán a kis kertek, talán a „társasházak” között meghúzódó laposabb építésű villák miatt olyan, mint egy apró városka. Akinek Amszterdam „sok” volt az Hágát imádni fogja.

 

 

Itt található a holland parlament épülete a Binnenhof, mely egy hatalmas csónakázótó mellett fekszik illetve a királyi rezidencia is.

 

 

Mi látogatásunkat, tekintve hogy még (viszonylag) jó idő volt, Hága külvárosában, Scheveningenben kezdtük. Scheveningen gyakorlatilag Hága fürdővárosa, teljesen egybe van nőve a székhellyel, az ember csak annyit vesz észre, hogy a 2-3 emeletes kis házak közül, a felhőket karcoló hotelek közé ér.

 

 

Scheveningenről engedjetek meg annyi kis érdekességet, hogy a második világháborúban a város nevével tesztelték a Hollandok az ismeretleneket, hogy nem német kémmel van-e dolguk, ugyanis a város nevét csak a született hollandok tudják helyesen és szépen kimondani (vagy talán még ők sem) annyira nehéz.

 

 

Szóval Scheveningen egy hatalmas strand homokos parttal az Északi-tenger partján. Mivel sem Apa sem én nem fürödtünk soha tengerben, gondoltuk, ideje kipróbálni. Namost a parton lehetett úgy 20 fok, de hogy a víz nem volt több mint 6 az biztos. Körülbelül 2 percet töltöttünk a habokban – miközben a fél strand rajtunk röhögött – és már jöttünk is kifelé. Eközben szörfözők tömege élvezte a vad szelet (természetesen termoruhában), csak mi mertünk bemenni egy szál fürdőgatyában.

 

 

A parton az „orkánerejű szél” nem segített abban, hogy felmelegedjünk, de legalább a ledobott ruháinkat telefújta homokkal. Nagyon vicces látvány lehettünk, mert Csilla a kabátomba bújva, a parton ülve súlyozta le a ruháinkat, miközben mi szinte meztelenül fotózkodtunk. Összességében nagyon jó kis élmény volt, örülök, hogy elmondhatom magamról, hogy fürödtem már tengerben, annak meg különösen, hogy ez Hollandiában történt meg velem.

 

A „strandolás” után Apa és Zsuzsi ettek egy kis helyi heringet nyersen, természetesen nem akkor fogtuk, hanem pácolva vagy olajozva volt, már nem tudom, de nem is nagyon érdekelt, mert szegény halakon látszott, hogy nemrég még ők is a 6 fokos vízben fagyoskodtak. Mindenesetre a merész vállalkozók szerint nagyon finom volt a helyi specialitás.

 

Már elég késő volt, amikor végre a centrum felé vettük az irányt, és eljutottunk a Békepalotához. Sajnos se az épületbe, se az azt övező gyönyörű kertbe nem sikerült bejutnunk, de majd úgyis megyek még egyszer, szóval be fogom majd pótolni. Viszont a bejárat előtt megcsodálható a béke emlékműve, amelynek díszítéséhez minden nemzet hozzájárult egy kővel. Magyarország kockakövet vitt…

 

 

 

A Békepalotától nem messze aztán le is tettük az autót és sétával folytattuk utunkat. Sajnos már minden zárva volt, de a város így is látszott, hogy gyönyörű. A Parlament épülete a mellette található kis csónakázó tóval igazán festői, persze a mi Parlamentünket nem tudja felülmúlni (talán csak a bent folyó politikai kultúrát irigylem). Szerencsére lesz alkalmam megnézni belülről is, mert június 16-án megyünk látogatóba.

 

 

Egyébként Hága is bejárható gyalog, ha csak a látnivalókra vagyunk kíváncsiak. A híres Mauritshuis, ahol Vermeer képe a Lány gyöngy fülbevalóval található gyakorlatilag a Parlament egyik szárnya. A főtér sem több 10 perc sétánál, csak vigyázzunk a villamosokkal! Megnéztük a királyi palotát és annak parkját is. Érdekes volt, mert a történtek ellenére szinte semmi védelem nem volt, persze lehet, hogy csak nem látszott. A kastély parkjában nonfiguratív modern szobrok borzasztották el a turistákat, lehet, hogy ezeket szánták védelemnek. A legviccesebb dolog viszont az volt, hogy holland fiatalok minden gond nélkül füveztek a kastélyparkban, senki nem szól rájuk, itt ez legális, miközben be akarják tiltani a közterületen való dohányzást…

 

Hazafelé, pontosabban azt hittük, hogy hazafelé még megnéztük a Nemzetközi Bíróság épületét, ami olyan magas volt, hogy az ember szédelegve látta csak a tetejét, majd Rotterdam felé vettük az irányt.

 

Ekkor már fél tíz volt, de a szüleim szélmalmokat akartak látni, és egy Hollandiáról szóló képes albumban találtak egy fotót gyönyörű kivilágított malmokról.

Tizenegy óra körül érkeztünk a malmokhoz, amik persze nem voltak kivilágítva, ráadásul olyan sötét volt, hogy a kontúrjukat is alig láttuk.

 

 

 

Szerencsére a családban az a hozzáállás, hogy nem baj, következő alkalomra is kell hagyni valamit.

 

 

Elég későn értünk haza, úgyhogy reggel volt csak pakolgatás, este bedőltünk az ágyba és annyi. Másnap délben a család elindult haza, Apa, szokás szerint „kocsialakúra” pakolta a cuccokat, szóval egy fogpiszkáló nem fért volna már be. Hajnali 3 körül értek csak haza, egyébként amint elmentek megjött a rossz idő, szóval az égiek kegyesek voltak hozzánk, hogy egy ilyen gyönyörű hetet tölthettünk együtt!

 

A következő beszámoló az azóta eltelt időszakot írja majd le, nagyon igyekszem vele, de iszonyatosan sűrű hónapom volt…

 

Legyetek rosszak

 

Én

Elhatároztuk, hogy átgurulunk oda, ott megesszük az uzsonnánkat, megnézzük mi a helyzet és majd Apa visszahoz minket ide, ő meg leteszi az autót és visszajön tömegközlekedéssel. Hát a GPS-nek köszönhetően mindenfelé barangoltuk az északi kikötőben és valahogy elkeveredtünk egy gyártelepre, ahol megkérdeztünk egy csavarboltost, (aki angolul németül is perfekt volt, mert hát ez természetes) mondta menjünk ki itt a telepen belül a partig, ott a kikötő, tegyük le az autót, és menjünk át komppal a centrumba. Mind a parkolás, mind a komp ingyenes.

 

 

Na, most aki google-ben keresett rá a címkére, hogy parkolás Amszterdamban, és úgy jutott el a blogomig, annak röviden összefoglalom: Noorthaven-be kell eljutni, és ott letenni az autót valamelyik kompnál. Itt mindenhol ingyenes a parkolás. Aztán a kompok 15 percenként járnak egészen éjfélig, és ingyenesek. A legtöbb a Centraal Stationig közlekedik, kb. 5 perc az út. A Centraal Stationtól érdemes minden túrát elkezdeni, szóval ennél jobban nem is jöhettünk volna ki.

 

Már nem tudom kitől, de megtudtuk, hogy a komp azért ingyenes, mert nincs híd, és valahogy az embereknek át kell jutni a túloldalra. Ha híd lenne, az is ingyenes lenne, gondolták ők, ezért aztán a komp is ingyenes lett. Ha autóval mentek Amszterdamba, csakis így érdemes!

 

 

Szóval átkompoztunk a központi pályaudvarig, és megkezdtük a nagy sétát. A Queen’s Day után egy nappal voltunk ott és hát az első dolog, ami szembetűnő volt, hogy borzalmasan nagy a mocsok és a szemét. Aki tehette, Amszterdamba ment ünnepelni és hát a nagy tömeg nagy szeméttel jár. Na de ekkorával!? Majd a fotókon meglátjátok, döbbenetes.

 

 

Azt már korábban tanultam otthon is, meg mindenki mondta, hogy Amszterdam nagyon zsúfolt, állandóan tele van emberekkel, de ezt most a bőrömön is megtapasztaltam. Szerintem egy átlagos pénteken jártunk ott és iszonyatos tömeg volt mindenhol, ráadásul az emberek kb. egyötöde volt csak holland. Mi mindenesetre megkezdtük a körsétánkat és azt kell, hogy mondjam, hogy nem estünk hanyatt. Nagyon szeretem az amszterdami házakat, tényleg gyönyörűek, de a metropolis feeling, amit mindenhol érez az ember, teljesen rányomja a bélyegét az élményre. Nincsenek igazi csendes utcácskák, mindenhol csatorna, keskeny házak, millió turista és szemét (a szemét lehet, hogy más esetben nincs ott, megyek még vissza többször is, majd lecsekkolom). Persze az is lehet, hogy azért éreztük ezt, mert a különböző látványosságok, nem igazán térnek el az átlagos házaktól, vagy Amszterdam többi részétől. Ha más országban lenne csak egy-két ilyen épület, lehet, hogy mindenki odajárna gyönyörködni, de itt ez a sztenderd.

 

 

De ez nem szegte kedvünket és nem voltunk csalódottak sem, csak nem egészen erre számítottunk. A sok csatorna és ugyanolyan ház között elveszik az ember, úgyhogy térképet mindenképpen érdemes vinni!

 

 

 

Amin megakadt a szemünk, az a keskeny házak ferdesége. Döbbenetesen lettek felépítve, igazából az egyik erre, a másik arra dől, kifelé, befelé, oldalra, hátra, előre, amerre csak lehet. De ez még nem elég, van ahol az ablakok, megy az ajtók is ferdék. Kíváncsi lennék, hogy aki ott lakik, az, mondjuk hogyan cseréli le az ajtólapot, vagy az ablak-szárnyakat? Külön leszabatja, hogy „akkor egy ilyen, meg ilyen szögekkel rendelkező paralelogrammát kellene vágni, srácok” vagy mi? Hát mindegy, már ott állnak párszáz éve, úgyhogy csak nem dőlnek össze.

 

 

Aki szuvenírt akar vásárolni, vagy tulipánhagymákat, vagy szuvenírként tulipánhagymákat akar vásárolni:) annak a Muntpleintől kezdődő, vagy ott végződő (attól függ merről érkeztek) vásársort ajánlom. Körülbelül félszáz szuvenírbolt várja az érdeklődőket. A Muntpleintől vezet az út a Rijksmuseum és a Van Gogh Múzeum felé.

 

 

Nos, hát a múzeumi belépők nem olcsók, viszont nagyon drágák. A Rijksmúzeumban igazából minden nagy holland festőtől találhatunk képet (bár a kiállítás összességében nem nagy) és hát ugye ott van kiállítva az Éjjeli őrjárat című csoda. Azt a képet nagyon szerettem volna megnézni, úgyhogy ha csak azért a képért kellett volna kifizetni a 11 eurós belépőt, az sem érdekelt volna (ja igen, 18 év alatt a belépés ingyenes, szóval diákcsoportnak különösen megéri). Egy kicsit részletesebben kitérek az Éjjeli őrjáratra most, de előtte még annyit, hogy a múzeum épület is gyönyörű, úgyhogy legalább azt mindenképpen érdemes megnézni!

 

 

Tehát az Éjjeli őrjáratról, vagy eredeti címén Nachtwacht-ról először is érdemes tudni, hogy nem éjszakai jelenetet ábrázol, csak az olajfesték besötétedése miatt tűnik esti képnek. Rembrandt eredetileg az árnyékból napra kilépő polgárőröket ábrázolta, és a kép a céh megrendelésére készült. Aki többet fizetett az jobban látszik, aki kevesebbet az kevésbé. A másik történet, amit kevesen tudnak, hogy az eredeti kép nagyobb volt, fölül kb. 30 oldalt pedig 60 centivel. Ezt onnan tudjuk, hogy készült róla egy egészen apró másolat (ami szintén a teremben van kiállítva) és azon látható az eredeti képméret. A képet annak idején azért csonkították meg, mert egykori tulajdonosának nem volt elég hely a falon… A mű azonban még nem volt túl minden viszontagságon, 1975-ben egy őrült késsel több szúrást ejtett a képen így sokévi restaurálás után tudták csak újra kiállítani. Hosszú ideig üveglap mögött tartották, ami rontott az élményen, szerencsére, aki ma látogatja meg a múzeumot, az már üveg nélkül és akár egyméteres közelségből is csodálhatja az alkotást. Viszont minden percben 2 biztonsági őr vigyázza a képet és a múzeumba csak detektorkapukon lehet bejutni, csomagvizsgálat után. A szúró-, vágóeszközöket le kell adni a biztonsági őröknek!

 

 

Sajnos a Van Gogh Múzeumra már nem jutott időnk és energiánk, annak ellenére, hogy péntekre terveztük a látogatást. Nagyon fontos, ha több napot töltötök Hollandiában, Amszterdam napja a péntek, akkor minden múzeum tovább van nyitva (a Rijksmuseum 20:30-ig, a Van Gogh Múzeum 22:00-ig). Mindenesetre én még biztos, hogy visszamegyek és megnézem a Van Gogh Múzeumot is.

 

A Múzeum után visszaindultunk a városközpontba, és mivel majd megvesztünk az éhségtől, bementünk egy Burger Kingbe. Súlyos hiba volt. Hollandiában sose tegyétek! Komolyan! Körülbelül 20 percet vártunk a kajánkra, úgy, hogy nem is kellett sorban állnunk. Csillával majd megfulladtunk a röhögéstől, mert azt hittük ilyen csak a vígjátékokban van. Az a baj, hogy próbálom elmesélni, de azt hiszitek majd, hogy túlzok. Nem! A dolgozók, körülbelül 20 másodperc alatt tették meg a pult és az üdítőautómata közötti 4 méteres távot. Ott támaszkodtak egy fél percig, majd megnyomták a gombot. Beszélgettek, támaszkodtak, a vevőkhöz úgy szóltak, mintha ők tennének nekünk szívességet. Botrányos volt, nem csak lassan dolgoztak, de kedvetlenül, bénázva, azt hittük kandikamera! Ha  Magyarországon meglátnák ezt a mentalitást, vagy az amerikai központban, szerintem világbotrány lenne belőle. Mindenesetre ettünk és folytattuk az utunkat.

 

 

Este Amszterdam sokkal kellemesebb. A tömeg kicsit csökken, beindul a méltán híres éjszakai élet, amitől itt Hollandiában kicsit elszoktam. És hát ugye nem lehet nem elmenni a vörös lámpás negyedbe, ami sajnos már jóval kisebb, mint pár évvel ezelőtt volt. A lányok viszont jóval jobban néznek ki, mint Utrechtben (talán mert lányok és nem nagymamák). Igazából olyan, mint egy bolt (ahol ugye én nem tudok vásárolni…) sok lány fehérneműben, mögöttük látszik a szoba, ahol dolgoznak (a sminkasztal nagyobb, mint az ágy) és rengeteg szexklub. A bárokban, valószínűleg többet látna az ember, de akármilyen meglepő, így a családdal nem mentünk be egyikbe sem. Sok-sok szexshop és rengeteg turista teszi teljessé még a képet.

 

 

Aki tud, mindenképpen maradjon estig a városban, mert a kivilágított Amszterdam nagyon szép. Ilyenkor is érdemes csak sétálni, vagy élvezni az éjszakai fergeteget, a sok pubot, kocsmát, éttermet, szórakozóhelyet! Körülbelül 11-re értünk vissza a komphoz, fáradtan beültünk a kocsiba és hazáig aludtunk (Apa nem…:).

 

 

Másnap a család Ede-t és Utrechtet nézte meg, mi Csillával sokáig aludtunk délután pedig az Ede-i piacot és vásárlóutcát jártuk be a többi Erasmusossal, úgyhogy mi pihenőnapot tartottunk. Este hambival és levessel vártam a családot, megmutattam, hogy élünk mi itt. Vasárnap Hága következett, ezt a következő bejegyzésben olvashatjátok!

Szóval, ott hagytam abba a legutóbbi bejegyzést, hogy éppen készen voltam mindennel, amikor megérkezett a magyar különítmény, ami Apát, Anyát, Zsuzsit (számomra még ismeretlen rajongóimnak, ő a húgom) és Csillát (ő meg a barátnőm) tartalmazta. 16-17 óra autókázás után egészen jó állapotban voltak, úgyhogy még el tudtunk futni a városba felfújható ágyért, így a kocsiban töltött éjszaka után egész barátságos környezetben aludhattak.

 

 

Rengeteg dolgot kaptam otthonról, annyit, hogy még most (ez kettő hete történt) is úgy élünk, mint egy magyar folklórtáborban (lecsó és székelykáposzta evés, szekszárdi vörösbor, pálinka, sajtossüti, stb…). Az első este körülbelül az egymásnak való örömködéssel el is telt, illetve megterveztük a Királynő Születésnapjára a programot.

 

 

Egy-két szóban a Queen’s Dayről, vagy Koninginnedagról, azaz a Királynő születésnapjáról, azoknak akik nincsenek annyira benne a holland kultúrában. Szóval ez az ünnep arról szól, hogy minden holland nemzeti színekbe, vagy inkább a királyi színbe, narancssárgába öltözik, és őrült bulizással tölti a megelőző estét (a Queen’s night-ot), és rákövetkező Queen’s day-t. Az ünnep szinte mindig április 30-ra esik (ha 30-a vasárnap, akkor 29-én ünnepelnek, hogy vasárnap elmehessenek templomba), ami Julianna királynő születésnapja volt, de egyrészt tiszteletből, másrészt azért mert a jelenlegi királynő születésnapja januárban van, megmaradt ez a nap a tradícionális Queen’s daynek.

 

 Szóval úgy döntöttünk, Amersfoortban töltjük ezt a napot és elmegyünk a Kröller-Möller múzeumba, Otterloba, a világ második legnagyobb Van Gogh tárlatát (az első Amszterdamban van), és számos ismert művész neves alkotását megtekinteni. Amersfoortot (mely egyébként Edehez hasonlóan egy 100000 fős „kisváros”) azért választottam, mert sokan Hollandia legszebb városának tartják. Nem csalódtunk.

 

A családnak ki kellett hevernie az utazás fáradalmait – na jó, igazából Csillával, aki ugye velem aludt, kicsit összetévesztettük a kitűzött ébredési és indulási időpontot – úgyhogy csak 10 óra felé indultunk el.

 

Amersfoort körülbelül 40 kilométerre van innen, tehát nem volt hosszú az út, hasznos információ az utazóknak, hogy nincs autópályahasználati díj, szóval olcsón és gyorsan el lehet jutni bárhová. Az autópályákon 120 km/h-s sebességkorlátozás van, tehát nem lehet száguldozni, mint Németországban, viszont a benzin sokkal olcsóbb, úgyhogy ha lehetséges, akkor érdemes még a magyar határnál, majd pedig itt tankolni (dízelt legalábbis biztosan).

 

Most, itt, a vidám, részletes beszámoló előtt hadd említsek meg egy szomorú dolgot, amiről bizonyára otthon is sokan hallottak. A királynő minden évben más városban ünnepli a születésnapját, és idén Appeldoorn volt a soros, ami korábban királynői székhely is volt. Ez a város nagyon közel van ide, de mi úgy döntöttünk, a várhatóan nagy tömeg miatt máshova megyünk. A királynőt egyébként mindenki szereti itt, akárcsak Angliában, ő az egyetlen akit nem lehet kritizálni, nem lehet viccbe foglalni, tehát nagy tisztelet is övezi. Éppen ezért nem is nagyon szokták őt őrizni, néhány évvel ezelőtt valaki például beugrott mellé és adott neki egy puszit. Most viszont Appeldoornban egy kétes elmeállapotú férfi egy fekete Suzuki Swifttel (hogy legyen magyar kötődése is a dolognak) belehajtott a tömegbe a királyi menten és csak pár méterrel vétette el az arra érkező családot. Sajnos így is életét vesztette 4 ünneplő, nagyon sokan megsérültek és később a „merénylő” is meghalt. A hír valósággal lesokkolta az országot. Körülbelül 4 óra körül történt a dolog egyébként, estére rengeteg programot, bulit lefújtak. Őszintén szólva, nem vagyok naprakész a témában, azóta biztos sok minden kiderült, annyit tudok, hogy a feltételezésekkel ellentétben az illető nem terrorista volt, és nem is bevándorló (szerencsére így nem lett újabb válság mint a Theo Van Gogh gyilkosság után), csak egy egyszerű holland, aki elvesztette a lakását és az állását az utóbbi időben és egyszerűen bekattant. Talán nem tűnik olyan súlyosnak a dolog magyar szemmel, de nem tudok Magyarországon olyan ünnepet említeni, ami ehhez hasonlatos lenne, és sajnos olyan embert se, akit ennyire osztatlan szeretet övezne, mint itt a királynőt. Mindenesetre szegény hollandoknak nagyon sokkoló volt a dolog. Csak érzékeltetésképp, Hollandiában az „adventi naptár” nem karácsonykor jelenik meg, hanem a Királynő születésnapjára, szóval egész április a kisablakok mögötti csoki evéséről és a várakozásról szól…

 

 

De a szomorú intermezzo után váltsunk kicsit vidámabb témára, tekintve hogy mi nem is tudtunk a szörnyűségről hazaérkezésünkig, nagyon vidám napot töltöttünk Amersfoortban. Egyrészről a kisváros tényleg gyönyörű. A centrumot régi építésű, apró, díszes házacskák jellemzik, a külvárosban pedig a gyönyörű, kertes családiházak teszik iriggyé a látogatót.

 

 

Egy dologról még nem meséltem a Queen’s Day-el kapcsolatban, talán azért, mert ezt csak az igazán kitartó olvasóknak tartogatom:) Tehát, a Királynő születésnapján a hollandok tradicionálisan bolhapiacot tartanak, ahová mindent kivisznek, amire már nincs szükségük és megpróbálják pénzzé tenni. De ez kortól, nemtől, származástól, anyagi helyzettől függetlenül tényleg mindenkire igaz. A főutcán körülbelül 3 kilométer hosszan, két oldalon végig árusok kínálgatták áruikat nevetséges összegekért. Azért azt tudni kell, hogy a holland bolhapiac, nekik bolhapiac, nekünk igazi kincsestár: márkás ruhák, eredeti DVD-k, szinte új állapotban lévő elektronikai termékek, igényes gyerekjátékok, mindenféle.

 

 

Általában mindenki szőnyegről árul és a gyerekekre szokták bízni az üzletek lebonyolítását. Ez számukra egy nagyon nagy nap, mert ha ügyesek, egy évre betárazhatnak zsebpénzből, ugyanis amit ők adnak el, az az övéké. Velük kell megállapodni is, ami sokszor egyszerűbb, sokszor viszont nehezebb. Azt mondanom sem kell, hogy itt is mindenki beszélt angolul.

 

 

Ezen a kis bolhapiacon (amely egyébként minden városban van ilyenkor, és a település nagyságától függ, hogy mekkora) sikerült például nekem 4 euróért eredeti Ferrari szurkolói zászlót vásárolnom, amelyen a hitelesítő címke is rajta van és a kisfiú elmondása szerint Monacóból származik, az ottani Ferrari boltból. Édesapám itt alapozta meg a söröskorsó gyüjteményét, fillérekből, húgom egy mozijegy árából jutott Esprit táskához, cipőhöz és egy csomó gönchöz és hát Csilluska pedig „könnyekig meghatódva” vásárolta a legjobb H & M-es cuccokat, fillérekért.

 

 

Akinek ez még nem hozta meg a kedvét (van ilyen?), annak elmondom, hogy érdemes délután 3-4 óráig maradni a piacon, mert egyrészről sok helyen méginkább lemennek az árak, másrészről, a nagyon türelmetlenek elkezdenek mindent ingyen kiszórni, szóval ilyenkor is lehet jó bizniszt csinálni. Nekem is sikerült még a vásár végén tovább bővíteni a szobám berendezését, miután Csilluka agresszivitásának köszönhetően sikerült egy már 8 euróért sem drága klasszikus csocsót 4-ért megszerezni. Fiúk, ha jöttök, szorítsunk ennek helyet, mert mehetne fel akár TNFK-ba is! Nem azért dobtam ki ennyi pénzt az ablakon, hogy itthagyjam:)))

 

 

A késő délután egy kis falatozás után városi sétával telt. Nem jutottunk el a Kröller-Möller múzeumba, de így is nagyon-nagyon klassz napunk volt. Ha pár napos kirándulást terveztek, mindenképpen essen bele a Queen’s Day, mert ez az ünnep páratlan.

 

 

Este, mikor hazaértünk, mindenki hullafáradt volt, ezért lepihentünk… volna. Ugyanis a harmadikon lakó holland srácok privátbuliba kezdtek (miután kiderült, hogy a programjukat törölték Arnhemben), és ezzel még nem is lett volna baj, ha nem keresnek társaságot maguknak. Természetesen szüleimet találták meg a házmester régi lakásában, akik mindent megtettek, hogy németül, vagy angolul megpróbálják megértetni magukat, de a srácok annyira készen voltak, hogy szerintem egy holland nyelvész nem értette volna meg őket, még az eredeti nyelvükön sem. Zsuzsi végül addig dörömbölt a szobánk ajtaján, mire kijöttem, sejtve, hogy tényleg valami fontos dologról lehet szó és nem csak passzióból nem hagynak minket aludni a Csillával.

 

 

Mikor kimentem, már nagyban ment az „ektiviti”, de szerencsére hosszú és fáradalmas munka után sikerült rávennem őket, hogy a pihenni vágyó szüleim nem az ő korosztályuk, úgyhogy ha bulizni akarnak, inkább velem tegyék. Őtőlük tudtuk meg viszont, hogy mi történt Appeldoornban, aztán másfél órát beszélgettünk – sörök mellett – Hollandiáról, a történelemről, a tapasztalatainkról meg ilyesmiről. Ha az ember hozzászokik, már egészen érthető a részeg angol…

 

Este mi azért abban reménykedve, hogy az ede-i bulit nem törölték, elmentünk a Premierbe, ahol Csilluska megláthatta, milyen egy holland „party”. A hely botrányosan üres volt, talán azért, mert mindenki a nagyvárosokba ment bulizni, talán a tragédia miatt, mindenesetre a hely üressége minket nem nagyon zavart. Ellenben egy sráccal, aki Csillát úgy nézte, mintha kötelező lenne, de mintha ő lenne a farkasszemnézés világrekordere. Persze ez ilyenkor jól esik a lelkemnek – egy ideig – de amikor már érzem a leheletét a tarkómon, mert a velem szemben álló barátnőmet bámulja… Na mindegy, nem lett semmi a dologból, gondoltam ez az ő ünnepük, legyen egy jó napja, meg hát megértem, hogy megbámulja a Csillát, egyébként is gyönyörű, hát még a holland környezetben…

 

Este alvás, másnap Amszterdam. Ez volt a terv. Megint ellustultuk az időt, úgyhogy csak délre értünk Amszterdamba, ahol a kezdeti sokk után nagyon szép napot töltöttünk. Feldarabolom a bejegyzéseket, mert ez már így is nagyon hosszú, szóval Amszterdamról a következő bejegyzésben olvashattok…

Na, hát elnézést a hosszú hallgatásért, de mindenféle dolgom volt, viszont jó hír, hogy sok minden történt velem, tehát nem azért nem írtam, mert nincs mit, hanem mert hol nem volt időm, hol meg lusta voltam. Pótolom a történteket, de nem fog menni egyik napról a másikra, úgyhogy 3 bejegyzésre osztva próbálom meg utolérni magam.

 

Ebben a bejegyzésben Utrechtről láthattok képeket, mert ez volt az egyetlen dolog, amit fényképezőgéppel dokumentáltam ebben a periódusban.

 

Utrech utcáin

 

Ez, az első iromány, a szünet előtti hétről számol be. Ott hagytam abba a legutóbbi bejegyzést, hogy elkezdődött a Campaign Plan Project. Na most ez ugyanott tart, mint akkor tartott, sajnos hiába hívtam össze két csoporttalit is, a hollandok képtelenek eljönni, csak Tatiyana van ott amikor kellene… Nem tudom mi lesz így velünk, de mivel ezer más dolgom is akad, nem stresszelem magam ezzel.

 

Eljött a hétvége, amit legfőképpen tanulással töltöttünk, persze megint lementünk a piacra, de más nagyon nem történt ezen kívül. Sajnos nagyon sok volt a beadandó, hétfőre is maradt, kedden tudtunk csak egy kicsit fellélegezni.

 

Változatok biciklitárolásra

 

 

Továbbra is tart a vacsoracsata, de úgy érzem, hogy a lányok (Judit és Zsófi) gátat szabnak a kulináris művészetem fejlődésének azzal, hogy a mesterfokra fejlesztett hamburgert követelik rajtam minden este. Egyik nap viszont újra megpróbálkoztam a Nápolyi bosszú nevű olasz menüvel és most olyannyira jól sikerült, hogy osztatlan sikert aratott.

 

 

Szóval kedd estére áthívtunk néhány holland buddyt és magyaros estet adtunk nekik, Zsófi főzött pincepörköltet, ami fantasztikusra sikerült. Azt gondoltuk, csak nekünk fog ízleni, de nem lett igazunk, a hollandok többsége még repetázott is. Ismét volt egy vidám esténk, elég sok alkohollal, de másnap újra suli:(

 

Utrecht is tele van csatornákkal...

 

Megint kaptunk egy csomó feladatot, viszont a csütörtöki tanulmányi kirándulást, ami az ede-i önkormányzatnál lett volna délelőtt, lemondták, úgyhogy sokáig alhattunk. Délután egy Pons de Ridder nevű PR céghez mentünk, amit négy huszonéves fiatal visz és elég jól megélnek belőle a látottak alapján. Az a durva, hogy mindannyian a CHE-n végeztek és 2002-ben alapították meg a céget, ma pedig már a Zennheisernek is csinálnak PR tevékenységeket. Szerintem 2002-ben a hollandok előrébb tartottak ezen a területen, mármint telítettebb volt a reklámpiac, mint nálunk most, mégis meg tudtak csinálni egy sikeres PR ügynökséget. Ez reményt adhat nekünk is, habár otthon azért nagyon sok ismeretségre is szükség van, míg itt Hollandiában a kapcsolati tőke szót szinte nem is ismerik.

 

...és van aki sosem unja meg!

 

 

Pénteken ismét próbáltam egy Campaign plan project találkozót csinálni, de megint csak hárman gyűltünk össze. Ezzel eldőlt, hogy a szünetben az ég világon semmit nem fogunk ezzel haladni. Mondjuk nekem nem kell ez a tárgy otthonra a tantervem szerint, de azért nagyon zavar, mert tök jó az ötlet és szívesen dolgoznék rajta…

 

Kacsák libákkal:)

 

 

De nem szombaton dolgoztam rajta, ugyanis azt a napot tulajdonképpen végiglustálkodtuk. Csak enni másztunk ki az ágyból, de már az is lefárasztott minket. Viszont megjöttek az ING-s leveleink, szóval már csak a PIN kódra és a pénzre várunk. Vasárnapra elterveztük, hogy elmegyünk a mellettünk lévő erdőbe kirándulni, de sajnos egész nap zuhogott az eső, úgyhogy megint otthon ültünk. Azt találtuk ki, hogyha minden nap tanulunk egy kicsit, akkor nem az utolsó napokra hagyjuk az összes feladatot és akkor nem annyira fárasztó az egész. Sajnos ez a terv sosem mozdult el az elméleti síkról, viszont hétfőn elhatároztuk, hogy bejárjuk Utrechtet.

 

Szökőkút az egyetem kertjében

 

Utrecht a Randstad hozzánk legközelebb eső nagyvárosa, körülbelül 40 kilométerre van innen. Mivel az ország szívében helyezkedik el, szinte minden vasútvonal és autópálya keresztül megy rajta, így igazi közlekedési csomópont. Szerencsére ez a régi városrészen nem látszik, egy „Tour it yourself” weboldalról letöltöttem egy kis túrakalauzt meg egy térképet és bejártuk a várost.

 

Az első pár száz méter elég ijesztő volt, ugyanis a pályaudvar és az óváros között meghúzódik egy újépítésű plázanegyed, azonban ezt leküzdve igazi kis ékszerdobozra leltünk. Sajnos a délelőtt elég borús volt, de így ez csak a gyönyörű fotók készítésében hátráltatott minket.

 

 

Kevesen tudják, hogy Utrechtnek is van egy „függönyök nélküli” utcája, egy kis piroslámpás negyede, de amikor véletlenül odakeveredtünk, megértettük miért nem dicsekszik vele senki. Úgy esett a sztori, hogy a háztetők fölött megláttunk egy gyönyörű víztornyot és elsétáltunk odáig, hogy közelebbről is szemügyre vegyük. Azonban a kis sikátorok annyira ugyanolyanok, hogy visszafelé elvétettük az utat és ebben a bizonyos utcában kötöttünk ki. Nem mentegetőzésként mondom – mert ha tudtuk volna, hogy a legősibb mesterséget űzők utcájába keveredtünk akkor is végigmentünk volna – de semmi nem jelezte, hogy ez az utca más mint a többi (semmiféle neon felirat, reklám, piros lámpa, vagy bármi). Nyugodtan sétálgattunk, amikor egyszer csak egy fehérneműs negyvenes elkezdett integetni a mellettünk lévő ablakban. Mi úgy megijedtünk, hogy végigröhögtük az egész utcát, amit egy körülbelül 140 kilós afro-amerikai hölgyemény annyira nehezményezett, hogy mezítláb, fehérneműben kijött az utcára és hollandul ordibált utánunk. Mint utólag kiderült, valószínűleg az elsőként meglátott hölgy volt a legfiatalabb az egész kínálatból, nagyon gyenge volt a felhozatal, úgyhogy aki csak ezért jönne, annak inkább Amszterdamot ajánlanám.

 

A Dómtorony a bevásárlóutcák felől

 

Viszont a látnivalók kárpótoltak mindenért. Voltunk a Dómtoronynál, ahova végül nem mentünk fel, mert nagy volt a köd (tiszta időben viszont ellátni Amszterdamig is, úgyhogy biztos hogy oda még felmegyek), illetve végigjártuk a csatornákkal szaggatott óváros utcáit. Az egyetem kívülről nem egy nagy látványosság, viszont a kertje annál gyönyörűbb volt. Szerencsére délutánra a nap is kisütött, úgyhogy sikerült egy-két jobb fotót is készíteni. A régi városrész vásárlóutcáin keresztül jutottunk vissza a pályaudvarhoz, ahol Hollandia legnagyobb bevásárlóközpontja található. Másfél óra alatt igyekeztünk bejárni, de mivel csak az egyik üzlet akkora, mint a Westend, ez nem nagyon sikerült. Az árak egyébként elég húzósak, vagy azonosak az otthoniakkal, talán a C&A az, amit megéri megnézni, mert az árak otthoniak, de a cuccok sokkal jobbak. Voltunk egy másik boltban is, ami nagyon tetszett, az a neve, hogy Cool Cat (ez egy ruhabolthálózat), ha erre jártok, mindenképen nézzetek be, mert elég elvadult, de nagyon jópofa cuccok vannak, főleg a pólókra érdemes egy-két pillantást venni. Mi is elgondolkodtunk Balázzsal egy-két felsőn, de végül arra jutottunk, hogy egy keresztény felsőoktatási intézményben nem nagyon tolerálnák…

 

Hollandia legnagyobb egyeteme innen egész kicsinek látszik

 

 

Az egyik boltban viszont láttunk egy női felsőt, amire az volt írva: Shopping is my religion. Gondoltuk, hogy hazavisszük Lázár Imre tanár úrnak, mint a deszakralizált világ egyik lenyomatát, de az árcímke elvette a kedvünket.

 

 

Hétfő este jött egy emberke a UPC-től és beszerelte a netet és a TV-t. Könnyektől párás szemekkel néztük a folyamatot és alig tudtuk megszokni, hogy csak 20 métert kell gyalogolni, ha a 21. században akarjuk érezni magunkat. Így a Lidl elé sem kell többet lejárnom netezni. Apropó Lidl előtt netezés… Már nem tudom melyik nap, de egyik este odajött hozzánk egy fószer a kis „netezőterünkön” és megkérdezte, hogy nem vagyunk-e hackerek. Na most erre mit lehet válaszolni? Még ha hackerek lennénk is azt mondanánk, hogy nem vagyunk azok, de mindegy, a válasz megnyugtatta a pasit és mondta, hogy csak azért kérdezte, merthogy a lakók és főleg a zöldséges többször kihívták ránk a rendőröket, akik viszont mondták, hogy hogyha nem hackerkedünk, akkor nem illegális amit csinálunk. Hála Istennek mostmár otthonról is tudunk „hackerkedni” szóval nem kell lejárnunk többet a térre, mindenesetre azért másnap tisztáztam a félreértést a zöldségessel, aki nagyon örült, hogy személyesen is felkerestem.

 

 

Kedden nekiálltam takarítani a saját szobámat, hogy a szüleim azt lássák, hogy nem vagyok rendetlen. Hát, amikor este befejeztem a rendrakást, kicsit elvesztette a megszokott otthonosságot a kis birodalmam, de szerencsére nem sokat kellett várni az én kis Csilluskámra, aki hozzám hasonlóan szétdobálta az összes cuccát, így nem éreztem magam kellemetlenül. Szerdán érkeztek szüleim és az én kis Boszikám, úgyhogy ez a nap a várakozás jegyében telt, na meg persze a takarítás jegyében. Sajnos annyi időm sincs nagyon, hogy magamat visszaolvassam, de nem hiszem, hogy korábbi bejegyzéseimben említettem volna, szóval elmondom: sikerült megszereznem a housekeeper lakását a szüleimnek, mivel ő már elköltözött innen. Ger, merthogy így hívják, nagyon kedves rendes, viszont rengeteget szivarozik, így a lakása is beitta az iszonyatos dohányszagot. Három nap szellőztetés és levendulás füstölőzés után sem nagyon javult a helyzet, de hát ajándék lónak ne nézd a fogát… Mindenesetre reggel kilenctől délután háromig az üres lakást takarítottam, de végül elkészült, pont mire megjöttek a látogatóim, de ezt már egy másik bejegyzésben mesélem el…

 

Egy kis darab Magyarország...

 

 

...az autó amerikai ne azt nézzétek, hanem a mozgássérült igazolványt a műszerfalon!

 

 

Üdv, nemsokára jön az új bejegyzés, ami négy nap tömör turistáskodás lenyomata lesz! Legyetek rosszak!

 

Én

 

Szóval kedden a kis budapesti delegáció elsihuhuzott Utrechtbe, ahol bejegyeztettük magunkat az adóhivatalban, így most már életünk végéig van „sofienummer”-ünk, vagyis adószámunk. Ezután hazasiettünk, hogy visszaérjünk a találkozóra, ugyanis ezen a napon volt az Introduction day is, Lunterenben.

 

Lunteren egy kis falvacska valahány kilométerre Ede-től, biciklivel 50 perc volt az út, szóval kb. 15 kilométerre lehet a szállásunktól. Itt bérelt ki az egyetem egy ilyen kis konferenciaházat, vagy szabadidőházat, nem igazán tudom eldönteni. Volt egy hatalmas üzemi konyhája, és egy nagy terme sok asztallal, székkel és színpaddal, valamint egy hatalmas kert. Szerencsére nagyon szép időnk volt egész nap, ezért sok feladatot szabadtéren csináltunk. A program szerintem egészségesen volt elosztva, mert játékos csapatfeladatokkal kezdtünk, utána volt egy pár könnyed, szórakoztató óránk utána pedig vacsi és szabadfoglalkozás.

 

Krosszkulcsuröl brénsztorming az udvaron

 

 

Ekkor hirdették ki a „Campaign project plan” csapatokat és feladatokat is. Ez körülbelül annyit jelent, hogy keresnünk kell egy szervezetet (cég, hivatal, gyár, stb.) és egy „cross-cultural” problémát és arra valamilyen megoldást kidolgozni. Például mi a holland rendőrséget választottuk, és az amszterdami rendőrség allochtonokhoz (tehát bevándorlókhoz) való hozzáállását fogjuk vizsgálni. Amszterdamban a bűncselekmények döntő többségét a török, marokkói, surinamei, indonéziai bevándorlók követik el. Ugyanakkor a hollandok nagyon érzékenyek a diszkriminációra és ez nagyon sok problémához vezet. Egyesek elindulnak a szélsőségek irányába, mások pedig a szélsőségeseket utálják nagyon. Ez itt, a kompromisszumok országában nagyon súlyos probléma. Négy holland mellett egy debreceni lány, Ivett van még a csoportomban. Elmondtuk a hollandoknak, hogy hasonló problémáink vannak Magyarországon, hogy például ki lehet-e mondani azt, hogy cigánybűnözés vagy sem, illetve, hogy a rendőrségnek mennyire pengeélen táncolva kell mostanában kezelni azokat a bűnügyeket, amelyben romák is érintettek akár sértettként, akár elkövetőként.

 

Mivel úgy tartottuk, hogy ez a projekt nem csak izgalmas de még hasznos is, ezt választottuk, így hát ezzel fogunk foglalkozni az elkövetkező 2,5 hónapban. Nagyon viccesek itt a határidők, ugyanis kedden megtudtuk mi a feladat és hogy kivel vagyunk együtt és péntek délre már kérték, hogy küldjünk egy előzetes tervet és a kontaktunk nevét, beosztását és adatait. Tehát, hogy mindenki értse, 3 napunk volt (úgy hogy közben folyamatosan óráink vannak) hogy kiválasszunk egy szervezetet a lehetséges 60-ból, találjunk egy cross-cultural problémát, felvegyük a kapcsolatot a szervezettel, találjunk egy kapcsolattartót, segítséget és írjunk egy motivációs levelet… Nem unatkozom…

 

Krosszkulcsuröl étkezés

 

 

Visszafelé, olyan este 10 körül eltévedtünk Tatiyanaval Lunterenben, úgyhogy kicsit hosszabb volt az út, de végül visszataláltunk. Ezután iszogattunk egy kicsit a hollandokkal a szállásunkon, majd lefeküdtünk aludni, mert másnap már óráink voltak.

 

Krosszkulcsuröl részegség

 

 

Szerdán bementünk órára ahol kaptunk egy másik projektmunkát, hogy vizsgáljunk ki valami holland kultúrával kapcsolatos dolgot csoportokban. Persze ide is kell projektterv, projektnapló minden, mi szem-szájnak ingere.

 

A délután órát szkippelnünk kellett Balázzsal, mert megpróbáltunk bankszámlát nyitni. Először Hollandia legnagyobb bankjába az ABN-Amro-ba mentünk, ahol agyon kedvesek és segítőkészek voltak. Egy és negyed órát beszélgettem egy üzletkötővel és amikor már mindent aláírtam és kitöltöttem és bizonyítottam a nemzetközi diákommal, hogy tanuló vagyok ezért ingyenes lenne a számlám, akkor az egyik kolléga odajött az asztalhoz… Elmondta az üzletkötőmnek, hogy nem nyithatok még számlát, mert két hét az átfutási ideje az én ellenőrzésemnek és csak ha mindent rendben találtak, akkor térhetünk vissza a számla dologra, ami onnan még két hét és már kész is. Felmenőket emlegettem ekkor…

 

Mondtam, hogy akkor kalap-kabát mert nekem erre nincs időm. Bementünk Hollandia második legnagyobb bankjába a Rabobankba, ahol egy nagyon csinos lány mondta a szemünkbe, hogy sajnos a bankjának nem éri meg, hogy 3 hónapig ott tartsuk a pénzünket, úgyhogy indultunk tovább.

 

Bementünk Hollandia harmadik legnagyobb bankjába. Volt ott egy hármas út, melyet egy 12 fejű sárkány őrzött de mivel ki kell szabadítanunk a legkisebb királylányt… Bocs a kitérőért de tényleg úgy éreztük magunkat, mint akik a népmesében szerencsét próbálni indulnak. Nekünk nem kellett egy fele királyság, de még egy negyed se, csak egy nyomorult számla. Itt egy körülbelül 16 évesnek tűnő fiú mondta, hogy meg tudjuk nyitni, de csak egy év múlva tudjuk bezárni, úgyhogy vissza kell majd akkor jönni, a számladíj pedig 30 euró. Mondtam, hogy nagyon jól érzem magam itt, de nem szándékozom jövőre kijönni azért, hogy aláírjak két papírt. A srác annyit mondott még, hogy ha turisták vagyunk akkor május 5-én menjünk Wageningenbe, mert nagy buli lesz ott, aztán elköszöntünk.

 

Utolsó elkeseredett utunk az ING-be vezetett, ami a posta bankja itt és bár nem fűztünk sok reményt hozzájuk, mert itt nem számítanak nagy banknak, végre sikerrel jártunk. Ha minden jól megy egy héten belül jön a kártyánk is, amiről ingyenes a pénzfelvétel naponta egyszer és három hónap után bezárhatjuk ha akarjuk. 23 euróba került, de ez belefér mert az otthoni kártyámmal itt 8 euró egy pénzfelvétel…

 

Szóval háromszoros hurrá az ING-nek, ahol kedvesek voltak, gyorsak voltak és mindent meg tudtak oldani fél óra alatt, ami más bankoknak lehetetlen volt.

 

Ez itt a reklám helye, de ettől még nem fogok a Renaultnak szurkolni...

 

 

Este tanultunk és aludtunk, mert másnap háromnegyed kilenckor kezdtünk (ez itt nagyon koránnak számít, mondjuk nekem otthon is koránnak számít). Ja igen, még annyit hogy találtam egy netkapcsolatot mindössze 5 percre a szállástól a Lidl előtti téren! Ott néztem meg a Manchester – Porto meccs utolsó fél óráját. Szerencsére mindenhol laknak olyan technikai analfabéták, akik nem tudnak modemre WPA kulcsot konfigurálni (én is ilyen voltam 20 évig). Bárcsak nem 32 perces lenne a laptopakksim minimum teljesítményen!

 

Csütörtökön persze megint kaptunk egy-két házidolgozatot, de már meg se lepődtünk ezen. A vicces inkább az, hogy miután minden tanár felad egy egynapos melót a hétvégére, megkérdezik, hogy és merre kirándulunk majd a weekenden? Mondtuk hogy a szobában, mert ez már az ötödik házidolgozatunk…

 

Annyira jófejek ezek a hollandok, imádom ezt a túlalaposkodást. Minden órán diabemutatón megy az előadás. Ez általában úgy szokott történni, hogy csinálnak 12-16 diát, amit levetítenek, de az első 4-5 az csak arról szól, hogy miről lesz majd szó az órán és a többi dián:)

 

Este megint elmentünk bulizni, de most lényegesen kevesebben voltak. Örömmel jelenthetem, hogy az „élőszoborfiú”, aki a múlt csütörtökön Judit mögött állt mozdulatlanul és a fedettpályás távolbanézés világrekordját döntögette, most becsajozott. Pedig most se mozdult meg, de egyedül jött és lánnyal távozott. Most is mi vittük a prímet a buliban, de most mintha néhányan megmozdultak volna a klub egyes pontjain. Lehet mire hazamegyünk, egész Hollandia megtanul táncolni.

 

Ma reggel fél tíztől órám volt, ami így buli után durvának hangzik de abszolút kipihent voltam. Csapatban dolgoztunk és megint kaptunk egy házidolgozatot, de szerencsére ennek két hét a kifutási ideje. Ha lenne házifüzetem, mint általánosban, már betelt volna…

 

Ezután egy Nemzetközi újságírás óramegbeszélésünk volt. Nagyon jó fejek a holland csoporttársaink (itt csak a Zsófival vagyok együtt, mert ez választható tárgy) és a tanár is. Alig várom az első normális órát. Ja igen, szünet utánra prezentációt kell csinálnom. Újabb feladat…

 

Hát kábé ennyi, igazából felüdülés a blogírás, mert minden más esetben ha megnyitom a Wordot, akkor 3 órát görnyedek egy beadandó felett. Hoppá, azt még kifelejtettem, hogy voltam Tutor meetingen, ami azt jelenti, hogy megbeszéltem egy itteni tanárral, aki a tutorom, hogy mik a céljaim itt és hogy, hogy tervezem a tanulmányaimat itt. Engem a holland nyelv és kultúra tanárnőhöz osztottak be, úgyhogy szerencsés vagyok, mert tanít is a tutorom, így bármikor kérhetek segítséget. Kellett írnom magamról (ja igen ez is egy feladat volt) a találkozóra, hogy milyen a személyiségem. Írtam, hogy szerintem nem vagyok jó vezető, de ha valami vészhelyzet van és mindenki tudja követni a tempómat, akkor át tudom venni az irányítást és valahogy megoldom a helyzetet.

 

Hogy ez mennyire igaz, azt a tutor-meeting után 5 perccel bizonyíthattam is, mivel az egész rendőrséges projekt-tervet meg kellett írnom egyedül. Egyedül Jochem és Tatiyana segítettek utólag abban, hogy kijavították a hibáimat és belejavítottak, de ha nem írom meg, akkor ma délig nem tudtunk volna semmit elküldeni a tanárunknak. Jochem e-mailben megköszönte a munkámat és jól lecseszte a többieket, és mondta hogy ezt még megbeszéljük hétfőn, ha találkozunk személyesen. Remélem azért jobban fog működni a csapat…

 

Na hát ennyi, mert most megyek skypeolni az otthoniakkal. Ha tudtok küldjetek időt, mert az nagyon hiányzik, de hát elsősorban tanulni jöttem. Sok csók otthonra és legyetek továbbra is rosszak!

 

Én

Ez annyit tesz: Rég nem találkoztunk. Ami igaz is, hiszen szerda óta nem adtam hírt magamról. De erről nem én tehetek, sajnos továbbra sincs net a szálláson és nem ér meg nekem 6 Eurót óránként egy nethozzáférés, igaz, ezért a zséért 2 pohár sört is kapok, nem csak a netet, de akkor is drága.

 

Látkép az állomásról

 

 

Tehát csütörtökön elmentünk Rotterdamba egy tanulmányi kirándulásra. Sajnos nagyon rossz időnk volt, egész délelőtt esett, plusz ködszitálás és csak estére tisztult ki az ég, úgyhogy nem lettek túl jók a fotók. Mindegy, szeretnék még visszamenni mert egy-két dolgot meg kellene nézni. Magától a várostól nem voltam elájulva, totálisan eklektikus és ez nem jött be. Egy kis töri: a második világháborúban egész Rotterdamot porig bombázta a Luftwaffe. A városvezetés pedig az 50-es 60-as években a renoválás pártján volt a 70-es évektől viszont a modern városképre szavaztak, így modern lakóépületek, panel beütésű házak és felhőkarcolók jellemzik Hollandia második legnagyobb városát.

 

 

Sajnos azonban nem egy helyre épülnek a felhőkarcolók, hanem így össze-vissza a városban és így szerintem elég hülyén néz ki, de ez csak az én véleményem. Kicsit megalázó volt azonban látni, hogy az 560000 lakosságú városnak körülbelül Budapest komolyságú tömegközlekedése van két metróval és rengeteg villamossal.

 

Én, mint szemétújrahasznosító

 

 

Na de inkább nézzük a dolgokat kronológiai sorrendben: reggel felkeltünk és vonattal Rotterdam felé vettük az irányt. Az utunk Utrechten és Goudán keresztül vezetett és ittlétünk óta először találkoztunk egy kalauzzal, így nem hiába vettük meg a 15 eurós (!!!) jegyet a nem egészen 100 kilométeres útra (ez csak odafelé!). Az állomásról az AVR szemétújrahasznosító üzemébe mentünk ahol egy 1,5 órás túravezetés keretében mindent bejártunk, még a vezérlőtermekbe is beengedtek minket. Azt hiszem tanulságos lenne a technikájukra egy kis pillantást vetnie a világnak ugyanis a feldolgozott hulladék végterméke egyszerű gőz és nitrogén dioxid. Még egyetlen káros végtermék lenne, a fluorgáz, de azt tartályokba leszűrik és tárolják arra várva, hogy a jövőben kitalálnak valami hasznosítási eljárást.

 

Egy évben 2 millió tonna hulladék kerül újrahasznosításra. Amellett hogy a város fűtésének nagyrészét a szemétégetés során keletkező hőből fedezik, a fennmaradó hamuból autópályákat töltenek fel, hangszigetelő anyagot és még sok mást készítenek. Egyébként a cég belső és külső kommunikációjának és szervezeti működésének tanulmányozása céljából jöttünk pont ide, de amit láttunk szerintem érdekesebb volt.

 

Nem túl szép látvány, de a hasznosságához nem fér kétség

 

 

Ezután, egy körülbelül 3 órás sétát tettünk a centrumban ahol igazi holland sültkrumplit ebédeltünk papírtölcsérből. Mint már írtam egy korábbi bejegyzésben, Rotterdam kikötőváros így természetesen rengeteg a sirály, akik inkább a turistákból élnek már mint a halászatból. Egészen közel mernek jönni az emberekhez, sőt ha sokáig vár a téren bámészkodó turista a villáról is leeszik a krumplit.

 

 

Délutáni programunk a Turista Információs Pontban folytatódott, ahol egy gyönyörű teremben PowerPoint vetítésben nézhettük meg Rotterdam múltját, jelenét és jövőjét. Ez a terem a sajtótájékoztatókra van fenntartva, nagyon egyszerű a berendezése, de mégis nagyon hangulatos volt. Az itteni idegenvezető beszámolt a városvezetés terveiről. Néhány dolgot majd érdemes lenne átmentenünk ezekből is. Ilyen például a gettók felszámolására kitalált program. A város nem hagyja, hogy az elgettósodott körzetekben a lakásokat eladják, hanem megveszi a tulajtól akár drágábban és lezárja. Egyre többen költöznek el, míg végül teljesen kiürülnek a házak, ekkor a város eltúrja az egészet és újépítésű házakkal új elitkörnyéket létesít. Ezeket pedig, ugye, elég jó áron értékesíti, így mindenki jól jár. Valószínűleg nálunk is hasonló programmal kellene majd felszámolni a panelházakat egyszer.

 

Az Erasmus-híd egy Erasmus hallgatóval...

 

Ezután újabb sétát tettünk a városban, majd mivel az összes bolt bezár hatkor, nem nagyon volt értelme tovább maradnunk, az utolsó pillanatban még vettem egy nagyon klassz kabát-zakót a centrumban potom pénzért aztán hazavonatoztunk. Mindenképpen szeretnék még visszamenni fotózni, meg egy-két múzeumot illene meglátogatni, de akkor sem voltam elájulva a várostól.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...és üresen.

 

 

Fényképcsokor Rotterdamból:

 

 

 

 

 

 

Estére a buddyk buliba hívtak minket Ede-centrumba. Alaposan rámelegítettünk, mert az árak még mindig húzósak de nagyot partiztunk. Rendesen meg is néztek minket, ugyanis itt ez nem szokás. Mármint nem a rámelegítés, hanem a partizás. Döbbenetes volt. Arga és Marielle, a Zsófi és a Judit buddyjai előzetesen annyit mondtak, hogy az egész hely egy „dancefloor”. Hát nem hazudtak, mert tényleg csak egy két asztal volt, a fennmaradó helyen pedig egy gép le tudott volna szállni, csakhogy a hollandok nem táncolnak. Legalábbis nagyon kevesen. Mi azért megmutattuk mi a magyar virtus és hatalmasat buliztunk. A török és az indonéz srác, Sarkan és Dony velünk tartottak, valamint a buddyk közül Olga, Marielle, Wilbert és Roel sem maradt rest, de ezzel el is mondtam mindenkit aki a 200 ember közül táncolt.

 

Partyhangulatba került aki velünk volt aznap este:

 

 

A lányok még csak-csak bólogattak vagy topogtak a zenére, a fiúk viszont mint a halak a szatyorban. Először a mi fiú buddyjaink sem akartak táncolni, aztán amikor mégis belekezdtek, megértettük, hogy miért ellenkeztek. Hogy fogalmazzak, hogy senkit ne bántsak meg… Valószínűleg Balázs és Én vagyunk Budapest két legrosszabb táncosa, de itt órákat adhattunk volna bárkinek. És nem arról van szó, hogy ilyen visszafogott lúzerbuliba jöttünk. Épp ellenkezőleg: mindenki úgy néz ki, mint a pesti őspartyarcok csak aztán zenére csak nézni tudnak.

 

A török-magyar barátság jegyében:

 

 

A lány buddyk még egész ügyesen mozogtak, de persze nem kelhettek versenyre Zsófival és Judittal, akik az egész klub figyelmét magukra vonták azzal, hogy ritmusra is tudnak mozogni. Sajnos kettőkor bezárták a helyet, pedig mi tényleg jól éreztük magunkat, de itt eddig tart egy buli. Volt még egy kis afterparty a szálláson aztán lefeküdtünk a fárasztó nap után.

 

Pénteken csak délután ébredtünk, ettünk, aztán akinek volt kedve, az elmehetett templomba Ton Veennel a Nagypénteki Istentiszteletre. Végül csak öten mentünk, egy katolikus egy mohamedán, két ortodox és én, mint református. Ez az igazi ökumené. Egy kicsi, egyszerű, de mégis barátságos református templomba mentünk, ahol rendhagyó Istentiszteleten vettünk részt. Nem volt prédikáció, csak Bibliaolvasás és rengeteg ének. Ton Veen elhozta nekünk az aznapra kitűzött Bibliaszakaszt angolul, úgyhogy mi is tudtuk követni. Az énekeket én is énekeltem, mivel a kiejtés megy, viszont a jelentésükkel nem voltam mindig tisztában. Nagyon klassz volt, hogy az énekeket projektorral vetítették ki, így nem kellett hozzá énekeskönyv és mindenki felnézve tudott énekelni. Lehet ennek az eredménye, hogy a hollandok sokkal hangosabban dalolnak, mint mi. Nagyon szép volt az egész, teljesen magával ragadott. Szintén érdekes volt, hogy egy perces néma gyászszünetet tartottunk a passió olvasása közben Jézus halálakor. Ton Veen később azt mondta, amikor ezt megemlítettem neki, hogy szerinte ilyenkor minimum csendesnapot kellene tartani, mert ez az egy perc nagyon kevés.

 

Ton Veennek a világ összes országából van valami szuvenírje

 

 

Este Ton Veennél és a családjánál vendégeskedtünk. Nagyon aranyos a felesége is és kifejezetten csinos volt a lánya. Ez nagy dolog itt, mert – bár erről később akartam beszélni – nem sok itt a jó nő. A bicajozástól jó alakjuk van és nem is csúnyák, de ahogy mondani szokás Pesten nagyon kevésnek fordulnék utána. Igazából mind ugyanúgy néz ki, olyan átlagosak. Ez zavar csak, de így legalább nincs kísértés és nyugodtan ülhet otthon a kis Csilluskám:)

 

Szóval Ton Veennél vendégeskedtünk és nagyon jó hangulatú esténk volt. Borozgattunk, nasizgattunk és „krosszkulturális” dolgokról beszélgettünk Balázzsal és Ton Veen lányával, akit Ericanak hívnak. Megerősített például abban az otthon már tanult érdekességben, hogy a holland vendégségben a vendégnek ki kell szolgálnia magát, illetve hogy a férfinak, akár vendég akár nem, illik segíteni az asztal leszedésénél.

 

Fél egy körül jöttünk el és el is tettük magunkat szombatra. Szombaton az ég világon semmit nem csináltunk, próbáltuk kiheverni az előző két napot, illetve betáraztunk a hosszú hétvégére a piacról. Nagyon klassz volt, mert itt a piac kiterjed a vásárlóutcákra is, ahol a boltok kis standokra kipakolják az akciós áruikat, de kezdve az egy-eurós bolttal egészen az Intersportig. Vannak jó cuccok, úgyhogy ha megjön az otthoni pénzem tüzetesebben is körülnézek majd.

 

A piac: mintha a Váci utcát kereszteznénk a bosnyák téri piaccal

 

 

Délután bekopogott hozzánk az egyik kiköltöző házaspár, hogy van egy kanapéjuk, és ha igényt tartunk rá, akkor elvihetjük. Mi köszöntük szépen, elfogadtuk és nagyon örültünk neki, amíg meg nem láttuk, hogy mekkora. Szerintünk csak azért kértek minket, mert ők nem tudták volna kihozni a saját ajtójukon. Balázzsal hosszas próbálkozás után valahogy kipréseltük az ajtón, ekkor azonban még hátravolt a neheze. Ugyanis valahogy be kellett vinni hozzánk, hogy a Balázsnak is legyen egy ülőgarnitúrája.

 

Balázst kifárasztotta az ülőgarnitúra-pakolás

 

 

Egy óráig origamiztunk mire valahogy befért, összesen négy fölülnézeti rajzot készítettem, mire megtaláltuk a helyes módszert. Nagyon jól mutat Balázsnál, de ha nem mutatna jól is itt maradna, mert ezt már csak az ablakon tudnánk innen kirakni.

 

Húsvéti bőségtál a la Zsófi és Judit

 

 

Vasárnap a lányok (Judit és Zsófi) húsvéti reggelivel készültek, így igazi otthoni menüt ettünk, főtt tojást és húsvéti sonkát. Ezután házikat írtam, majd este megvendégeltem a lányokat egy hamburgeres sültkrumplis vacsival. Egy 2,5 kilós mirelit krumpli itt 1,5 euró míg 12 fenséges húspogácsa csak 1,25 szóval valószínűleg sokat fogunk ilyet enni. Hogy hogy sikerült a sütésem? Hát Juditot idézném, aki a vacsora után a következő szavakkal kedveskedett: „gasztronómiai orgazmusom volt, Ádámnak a mai vacsorára 10 pontot adnék”. Igazi bőségtállal készültem, és még bacont is pirítottam a burgerekbe. Sajnálhatja aki nem volt itt…

 

"Most tegyetek úgy, mintha ízlene..."

 

 

Hétfőn hajnalban meglocsoltuk a lányokat, majd a koradélutáni ébredés után megírtam a maradék házimat, Ebédnek Judit visszavágott nekem egy isteni mustároshús-sültkrumpli kombinációval. Majd elkérem a receptet. Este viszonylag korán feküdtünk, mert másnap mentünk Utrechtbe sofie-numbert csináltatni, hogy végre megnyithassuk azt a nyomoronc bankszámlát, ami itt Hollandiában nehezebb, mint megjósolni, hogy mikor lesz kész a négyes metró. Apropó otthon. Annyira jó itt, mintha a béke szigetén élnénk. Nincs tévé, most sokáig nem volt net, nem is tudjuk, mi történt a világban és őszintén szólva nem is érdekelt. Továbbra is nagyon jól érzem magam és bár Ti, az otthoniak hiányoztok, még mindig azt mondom, hogy Ti gyertek ki, mert én még nem akarok hazamenni!

 

Tegnap és ma is volt kalandom, de azt még nem írtam le, mert nem volt rá időm, de külön bejegyzésben coming soon az is!

 

Képek meg fokozatosan... Bocsííííííí!

Na tengermély tisztelet minden kedves olvasómnak, újra itt vagyok hosszú hallgatás után és hosszú hallgatás előtt. Holnap megyek Rotterdamba, ahol a világ második legnagyobb kikötője található (ugye, azt kérdezitek, melyik az első, ez a házifeladat, tessék utánanézni… na jó elmondom, a Sanghaji nagyobb). Szóval holnap kirándulás, utána keddig zárva az egyetem.

 

Hétfőn óráink voltak, hajnali fél tizenegykor már fent voltam. Az egyetemen voltunk egészen ötig, aztán elmentünk Wilbertékhez (Balázs buddyja) vacsizni. Hollandiában az emberek hattól vacsoráznak, úgyhogy sietnünk kellett. Wilbert harmadmagával él egy magas panellakásban a város szélén, de a panelt ne úgy képzeljétek el, mint nálunk. Itt márvánnyal van borítva az előtér, gyönyörű tiszta a lift, egyedül a lakásbelső volt ugyanolyan, de lehet csak azért, mert három nem éppen rendmániás fiú él ott.

 

 

 

Wilbert egyik lakótársa csinált nekünk valami tradicionális holland ételt, ami felséges volt. Olyan mint a rakottkrumpli és a tepsiskrumpli keveréke csak rengeteg benne a sajt és a zöldség. Majd elkérem a receptet. Azt olvastam itthon, hogy a hollandok nem esznek sokat és minden személyre ki van számolva, na most én úgy zabáltam degeszre magamat, hogy átjött Wilbert egyik barátja is, akivel nem számoltak, plusz még repetázhattam is volna.

 

Nagyon aranyosak voltak a srácok, és nagyon tetszik az az életfelfogás, ahogy élnek. Ugyanúgy buliznak és isznak (nem is keveset), mint nálunk a srácok, de például együtt imádkoznak minden evés előtt, aztán előkerült egy gitár és keresztény daloskönyvből énekeltek nekünk.

 

Nagyon jól éreztük magunkat mindannyian, sokat beszélgettünk, nevettünk a magyar és a holland szokásokon. Apropó, holland szokások. Durva, de a hollandok nem zavartatják magukat és simán kidobálnak mindenfélét az erkélyablakon, tehát az erkélyek alatt nem nagyon szabad mászkálni. Wilberték a harmadikon laktak és ők is ledobáltak mindenfélét, de miközben a teraszon beszélgettünk láttuk, hogy folyamatosan érkeznek följebbről is a dolgok. Wilbert egyik lakótársa, akinek azóta is nyomozzuk a nevét, mondta hogy néha feltakarítanak, így az egész ház együtt, akkor egy napig szép a pázsit a ház tövében, de aztán másnap újra térdig ér a szemét.

 

Kedden ismét óráink voltak, utána kicsit kapcsolatteremtettem az otthoniakkal, majd hazamentem és megfőztem a világ legfinomabb zöldséglevesét, Balázs még repetázott is. Újra kaptunk házit, szóval hétvégi program kilőve. A rotterdami kirándulásról is írnunk kell egy beszámolót, meg otthonra is küldenem kellene egy-két dolgot. Tanulás nélkül is meglennénk szerintem:) Este találtam egy kocsmát, ahol megnéztem a Manchester - Porto meccs második félidejét. Olyan Heineken sört ittam, hogy majd megszólalt. Ebben a kocsmában már csak 2 Euró volt egy pohár, megyünk lefelé…

 

A szerdai nap. Hmmm. Ismét óra, aztán a számlát intéztük Balázzsal. Ma esett. De aljas, undorító módon. Reggel, gyönyörű idő volt, ahhoz választottunk ruhát. Aztán leszakadt az ég. Ez nem lenne baj, csakhogy én a városközpontból nem „L” alakban akartam visszamenni a vonatállomás érintésével, hanem egyszerűen csak a legrövidebb úton. Ebből az lett, hogy kikötöttem a szomszéd városban, Wageningenben. A szél majd letépett a bringámról és szitált az eső folyamatosan.

A statisztikák szerint a hollandok 96%-a beszél angolul, na most én szerintem mind a 4%-al összefutottam, aki nem, miközben útbaigazítást kértem. Szerencsére azt a leckét már vettük otthon hollandból, amelyikben az útbaigazítás volt a téma, így legalább a holland nyelv(nem)tudásomat is tudtam használni.

 

 

 

Kettő és fél óra zuhogó esőben való bringázás után megérkeztem ide, és most írom a blogot. Nagyon más nem történt velem, nekem ez is elég, nem unatkozom egy percre sem. Még egy két érdekes tapasztalatról írok, hátha valakit még idevet a sors. Az egyik, ami nagyon érdekes és tetszik, hogy az autósok nagyon türelmesek. Életveszélyes vagyok, ha biciklire ülök, mégse hallottam még egy dudaszót sem, mióta itt vagyok. A bringásnak itt mindent szabad, az autósok, nagyon óvatosak. Ha esetleg autóval jöttök, ti is viselkedjetek hasonlóképpen, sokkal stresszmentesebb így az élet.

 

Másik tapasztalat, ami viszont nem tetszik, hogy itt a szerelmespárok nem is tűnnek (nemhogy szerelmesnek) de párnak sem. Nyilvános helyen még egymás kezét sem fogják meg, az egyetemen meg nem is lehet feltérképezni a kapcsolati viszonyokat. Azt nem bánom, hogy nem nyalják-falják egymást nyilvános helyen, de akkor is… Furcsa.

 

 

Jajj, majdnem elfelejtettem: akkora dönert ettem egy török étkezdében, mint egy vödör, vagy nem is tudom. Sajnos idekint nagyon drága a kaja és a pia a „vendéglátó-ipari egységekben”, de még 5 euró nem is volt sok ezért az Isteni, vagy (török volt a hely) Allah-i csodáért. Akkora volt az adag, mint Pesten négy gyros és volt benne mindenféle friss zöldség és jófajta fűszerek. És ami a legfinomabb volt az egészben: a „pita”. Mert egy nagy cipó volt félbevágva és itt csak csomagolt kenyér kapható:( De felfedeztük, hogy ennél a töröknél van rendes kenyér. Balázzsal már ölni tudnánk egy vekni kenyérért, úgyhogy holnap megyünk és veszünk valami finomságot… Addig is a hazai kenyérre gondolok. Ti meg gondoljatok az itteni tartósítottra! He-he!

 

Na jó, mára ennyi. Lehet, hogy pénteken, vagy szombaton kalóz-wifizünk egyet az egyetem udvarából és akkor tudok új bejegyzést írni, de mivel a laptop akksim 26 perces, nem ígérek semmit. Gyűjtsetek nekem új akksira és akkor sűrűbben írok:)

 

Legyetek rosszak, csók:

 

Én

Aki nem tanul hollandot annak elmondom, a cím annyit tesz: „Egy kaland az egyetemen”. Na de ne szaladjunk ennyire előre. A hétvége úgy kezdődött, hogy valakit megöltek a házban. Na jó nem, de a nő vagy lány úgy visított, mintha ölnék itt a folyosónkon, nem tudtuk mire vélni. Végül egy másik nő és két ápoló vitte vissza a szomszédban található gyermek és fiatalkorú pszichiátriára. Azóta Balázzsal akkor is zárjuk az ajtót, ha a konyhában állunk, jobb a békesség, mert bár nagyon jól érzem magam itt, azért egyszer szeretnék élve hazajutni. Ja és most már azt is tudjuk, hogy mellettünk egy pszichiátria van…

 

Jó hír az esetleges látogatóimnak, hogy beszéltünk a háuzkípörrel és azt mondta nem érdekli, ha vendégeket fogadunk, itt is alhatnak, úgyhogy aki akar jöhet, csak polifoamot és hálózsákot hozzon, hely az van, mert nincs bútorunk. Illetve ez így már nem igaz, ugyanis a héten költöztek ki az egyik lakásból és megörököltünk egy-két bútort. Így szereztünk egy összegraffitizett sörpadot a konyhába és egy kétszemélyes bőrkanapét a szobámba. A kanapén is el tud aludni valaki, szóval van hely az a lényeg.

 

A híres kanapé:

 

 

Na és akkor most az egyetemi kalandról. Szóval Balázssal szombaton bementünk az egyetemre netezni. Az egyetem a kiírás szerint 16:30-kor zárt, de mivel idáig mindig szólt a portás hogy záróra, most nem zavartattuk magunkat és ott maradtunk még negyed órát, hogy a blogbejegyzéseinket feltöltsük. 16:35 lehetett, amikor a portás elsétált mellettünk és bár látott minket, mert ránknézett, nem szólt semmit, gondoltuk akkor még maradhatunk. Háromnegyedkor összecsomagoltunk és elindultunk kifelé. Azaz csak elindultunk volna, ha nem lett volna bezárva az aula ajtaja. Megpróbáltuk az összes irányt, végül találtunk egy ajtót ami nyitva volt, de az is csak egy mindenfelé zárt folyosóra vitt ki. Hosszú keresgélés után felfedeztük az utat a főbejárathoz (ahol még soha sem voltunk, mert a biciklitároló a hátsó kapunál van és mi mindig ott mentünk be) de az ajtó zárva volt. Kiderült: bezártak minket az egyetemre. Tíz percig bolyongtunk, mire Balázs észrevette, hogy van egy kis ajtó a főbejáratnál, ami olyan menekülőajtónak tűnt, de mivel nem volt leplombálva, mi meg ki akartunk jutni az épületből, megpróbáltuk kinyitni. Isteni csoda, de nyitva volt, így kijutottunk, viszont az ajtó a nyitásra pittyegni kezdett. Nem nagyon foglalkoztunk vele, mivel nem riasztó hangja volt, csak ilyen kis halk csipogás. Körbementünk az épület körül, hogy felpattanjunk a bringánkra, de az udvar is be volt zárva. Mivel az épület be van kamerázva, úgy döntöttünk nem mászunk. Felhívtam Tatiyana-t, neki sem volt ötlete, úgyhogy rájöttünk Balázzsal, hogy a hétvége bicikli nélkül telik majd el. Leültünk még egy kicsit netezni az egyetem előtt, majd tettünk még egy kört és integettünk a kameráknak, hátha észrevesz valaki. A második körsétánknál észrevettük, hogy a kert egyik oldalbejáratát közben kinyitották, így hát bementünk a bringákért csakhogy összefutottunk egy biztonságiőrrel… Megkérdezte mit keresünk bent az egyetemen, mi meg elmeséltük neki a sztorinkat. Felírta az adatainkat majd elengedett minket. Elmondta, hogy ilyenkor senki nincs az épületben, se gondnok, se portás, se őr, és ő is csak a riasztó miatt jött ki. Elnézést kértünk, mondta, hogy a portás hibázott nem mi. Reméljük nem lesz folytatása a dolognak, viszont annyit mindenképpen elmondanék, hogy a biztiőr körülbelül úgy beszélt és viselkedett velünk, mint egy pincér a vendéggel. Kedves volt, türelmes, udvarias, megértő, szóval nem olyan, mint az otthoniak többsége.

 

"Oké, kijutottunk, de a bicajokat hogy hozzuk ki?"

 

 

Vasárnap reggel felkeltem és egy kávézóban megnéztem a forma-1-et. Bocsánat mindenkitől, hogy nem mentem fel a skypera és msn-re, de a kávézó tele volt helyiekkel, akik teli torokból szurkoltak az Ajaxnak a Roda elleni bajnokit nézve. Döbbenetes volt látni, de ezt a kávézót és a mellette lévő éttermet leszámítva minden zárva volt Edeben, még a Media Markt és a Lidl is. A futam megtekintése 6 Euróba fájt, miután megittam két pohár sört a netezés közben. Nagyon drágák itt a szórakozóhelyek, de ha azt vesszük, hogy a kocsmai árak háromszorosak a fizetések viszont ötszörösek…

 

A közös helység:

 

 

Ezután legfőképpen tanultam és aludtam. Este meglátogatott minket Ton Veen, aki berlini konferenciája miatt nem tudott ott lenni a bemutatkozó napon. Ő a tanszék egyik professzora, sokáig ő vezette a nemzetközi csereprogramot is, most már csak szervező, de még mindig felelősséget érez irántunk. Nagyon kedves és jópofa volt, egyébként teljesen úgy néz ki, mint Donald Sutherland, majd megpróbálom lefotózni. Szóval Ton megígérte, hogy lesz netünk napokon belül és meghívott minket magához péntek este vacsorára. Elmeséltük neki a kalandunkat, mondta, hogy ne idegeskedjünk, ő egyszer ugyanígy bent maradt, csak akkor a rendőrök jöttek ki a riasztásra.

 

A kedvenc graffitis padunk a konyhában:

 

 

Jaj még annyi, hogy a hétvégén meleg ételt főztem magamnak! Szombaton csináltam egy paradicsomos tésztát baconnal, ami a baconnak köszönhetően annyira sós lett, hogy a „Nápolyi bosszú” nevet kapta tőlem. Vasárnap a maradék tésztához megcsináltam ugyanezt sonkával és világbajnok lett. Tényleg nagyon finom, bár a többiek nem merték megkóstolni. Vettem paradicsomszószt, olasz fűszerkeveréket, olajat, sonkát és tésztát, négy étkezésre elég egy adag, szóval nagyon költséghatékony és végre melegétel a gyomromnak. Szerintem legközelebb megcsinálom az egész csapatnak. Bár ma a többiek is jót ettek, miután reggelire csináltak maguknak bolognait HERZ téliszalámiból… Én maradtam a nutellás kenyérnél inkább, aztán elbicajoztam megnézni a futamot. A következő hét nagy előrelépése a mosás lesz, remélem azt már elsőre is jól csinálom.

 

Átlagos holland utcakép:

 

 

Na hát így telt az első hétvégém itt, Balázzsal most a Belga korai zsengéit és Aljas kúszóbabot hallgatunk a szobánkban blogírogatás közben, hétfőn már óránk lesz, aztán pedig Wilbertéknél vendégeskedünk, szóval el leszek foglalva. Most viszont megyek és továbbhallgatom a Háváji kannásbor című remek szerzeményt…

 

Sok csók mindenkinek!

 

Én

 

 

Csütörtökön volt az első tanítási napunk, csak mi nem tudtunk róla. Reménykedtünk benne, hogy egy rövid Introduction Day után mehetünk a városba, vagy netezni, vagy haza, de nem így lett. 9:30-kor kezdődött a program, épp hogy odaértünk, mert Gergőnek leesett a lánc a bicikliéről, szerencsére a program végül csak 10-kor kezdődött, addigra kilihegtük magunkat.

 

Az itteni tanszékvezető és pár tanár köszöntött minket és mind nagyon-nagyon jó fejek. Bemutatkoztunk, kaptunk névtáblát, gyakoroltuk egymás nevét, meg befizettük a költségek egy részét. Megkaptuk a tankönyveinket és mellé egy kis ajándékcsomagot, amiben volt bögre meg ernyő, meg egy csomó hasznos kiadvány az egyetemről és Hollandiáról. Van itt pénz, nekünk egy nyomorult prospektusra nem fut már évek óta az egyetemről, itt minden tanszéknek, tantárgynak, specializációnak saját, többoldalas kiadványa van.

 

Az apró aula:

 

 

Megnéztünk két nagyon jópofa filmet a hollandokról és az egyetemről, természetesen projektoron, mert itt minden teremben van egy projektor (kb. 300 terem lehet az egyetemen), minden teremben van számítógép is. Az ablakokon elektromos sötétítőponyvák, szóval nem semmi a hely. Ennek ellenére Martin azt mondta: „I think our school is technically crappy…”. Szeretnék egy technikailag nem-crappy egyetemet is meglátogatni.

 

Az aulában körülbelül 200 gép pihen és minden emeleten van még egy csomó, amit a diákok bármikor használhatnak. Mindegyiken ezer progi és internet. Az aula egyben egy könyvtár is, senki nem őrzi a könyveket, itt a bizalmon alapszik minden.

 

Géppark-részlet egy "technically crappy" egyetemről:

 

 

A hollandok megvendégeltek minket a „menzán” ami olyan kábé mint egy brókercég étterme, ami szem-szájnak ingere az megtalálható és nem is olyan drága. Egy tál meleg étel kb. 3 Euró. Kaptunk itteni diákot, amire pénzt kell tölteni, mert csak azzal lehet fizetni a konyhán. Nagyon ötletes. Mert, ugye a magyar diákban is van chip, csak éppen semmire nem jó…

 

Az étkezőpult egytizede:

 

 

Utána volt két óránk, az egyik egy Holland kultúra és nyelv. Felosztottuk magunkat kis csoportokra, és így kell majd egy könyvet feldolgoznunk. Én Dianavál az egyik román lánnyal és Sarkannal, a török sráccal vagyok egy csoportban. Nagyon jófejek, szóval inkább buli lesz, mint munka. Az én témám egyébként a Randstad városai (ez a holland várospatkó, ahol szinte összeérnek a nagyvárosok egy félkörben, Utrecht, Hága, Rotterdam és Amsterdam is beletartozik, meg egy csomó kisváros).

 

Jövő csütörtökön tanulmányi kirándulásra megyünk Rotterdamba, egy szemétújrahasznosító cég működését nézzük meg, délután pedig a turista információs iroda kommunikációs és marketingtevékenységét. Ezután szabadprogram és megnézhetjük a látványosságokat. Az iskola ad támogatást is a kiránduláshoz, szóval nagyon jól meg lett szervezve.

 

Vonulunk órára:

 

 

Ezután egy kommunikációs stratégiák óránk volt, ott kaptunk házit, meg tanultunk egy-két dolgot, de inkább csak ismerkedtünk a témával. Négykor végeztünk és egészen késő estig az ebédlőben maradtunk netezni, meg vettünk webkamerát az itteni Media Marktban.

 

Este beszélgettünk, inkább csak mi magyarok, a többiek elég antiszocok voltak.

 

Pénteken délig aludtunk, aztán bejöttünk az egyetemre kapcsolatot teremteni az otthoniakkal. Végre működik a skypom, így a kis Csilla-gomat is láttam, még ha csak webcamon keresztül is:) Hozza ki nekem valaki, aki erre jár!!!

 

Fruzsitól pedig ezúton is elnézést kérek, amiért szónélkül elhagytam az országot, és nem köszöntem el tőle, kérek mindenkit, hogy közvetítse bocsánatkérésemet neki, aki eléri!!! Bocsi Nyuszi.

 

Délután elmentünk bevásárolni, megtaláltuk a Lidlt és még egy másik boltot, mindekttő elég olcsó, szóval van remény, hogy meg tudom majd fizetni az ittlétet. Vettem egy rekesz sört, amit a kormányon egyensúlyoztam haza, a többiek röhögtek rajtam, de a hollandok meg se néztek, náluk ez általános.

 

A sört akkor sem hagyom ott!

 

 

Estére áthívtuk Balázs buddyját, Wilbertet és annak egy barátját, Robot. Iszogattunk, majd activityzni kezdtünk, amit végül csak hajnali kettőkor fejeztünk be. Csatlakoztak a törökök és az Indonéz srác, Dony is. A román lányok csak egy ideig maradtak, velük sokat beszélgettem így a kelet-európai helyzetről és a két ország viszonyáról. Nagyon normálisan állnak a dolgokhoz úgyhogy nincs meg a „szokásos” román-magyar ellentét. Az activitynél zeneszámok és filmek címét kellett prezentálnunk, én megkaptam a Bloodhound Gang: Farting with my headphones on című számát mutogatásra…

 

Balázs hajnalban még elkápráztatott minket pár bűvésztrükkel, ennek köszönhetően egész éjszaka a lufiba-mobiltelefon-varázsolós trükkön gondolkodtam, fáradt is vagyok most, úgyhogy elköszönök, majd újra írok, legyetek rosszak!

 

Én

Na sziasztok!

 

 

Végül úgy döntöttem mégis indítok blogot, van mit mesélni, remélem végig lesz és akkor tényleg működik majd a dolog.

 

Szóval ami a legfontosabb, hogy életemben először repültem. Azt gondoltam kábé 20-25-en leszünk egy keddi Eindhovenbe menő gépen, ehhez képest tele volt a gép. Én hátul ültem a farkrésznél, közel a kijárathoz, hátha nem teszik az előadás…

 

A pilóta következő mondattal indított: „Jónapot kívánok az uraknak, kezüket csókolom a hölgyeknek, József vagyok a pilóta és azonnal indul a mi kis rózsaszín (Wizzair) városnéző buszunk, csak még egy gépnek fel kell szállnia előttünk és ha nem akarunk szerepelni az esti híradóban, akkor jobb ha megvárjuk amíg elhagyja a pályát.”

 

Végül nem szerepeltünk a híradóban, szerencsére. A felszállásnál a gyorsulás rész jó volt, utána viszont a pilóta úgy húzta fel a gépet, hogy azt hittem leér a farka a repülőnek. Akik már repültek mondták, hogy ez a budapesti zajszennyezés elkerülés miatt van (Jakabbal már régóta tervezzük, hogy betiltjuk az összes civilszervezetet), korábban jóval alacsonyabban szállhattak a gépek, tény hogy nekünk is van egy két keréknyom a tetőn Zuglóban:)

 

Mindenestre az út kellemes volt, a gép csak néha rázkódott és rendben megérkeztünk Eindhovenbe. A landolás jobban tetszett, mint a felszállás, bár a pilóta neccesre vette a figurát, a fékezésnél az arcom szinte az előttem lévő ülésbe fúródott és amint megálltunk a kifutópályán, azonnal el is kanyarodtunk, szerintem ha 10 méterrel később állunk meg, nem is tudtunk volna lekanyarodni csak a következő leágazásnál.

 

A reptéren a csomagokat rendben megkaptuk, egyelőre úgy néz ki, minden benne is van a bőröndökben. Az eindhoveni reptér nem túl nagy, azonnal továbbálltunk, hogy busszal eljussunk a vonatállomásra. A buszmegállóban megismerkedtünk 4 debreceni diákkal, akik szintén erre az ERASMUS programra jöttek, így összesen 9-en már biztonságos csatárláncot tudtunk alkotni a csomagok körül, nem mintha bármi vagy bárki is fenyegetett volna minket.

 

A buszon csak mi utaztunk és bár körülbelül 15 megálló van a reptér és az állomás között, sehol sem álltunk meg. Nagyon ötletesen van megcsinálva, hogy a két buszsáv (egyik illetve másik irányba) középen fut, és kis füves patka választja el az úttól, így a dugó nem befolyásolja a tömegközlekedést. A jegy drága (3 Euró), de a buszon enni lehetett volna a padlóról.

 

Eindhovenben előzetes kutatásaim alapján három dolgot érdemes megnézni: az Evouleont (ez egy UFÓ formájú kongresszusi központ, de nem olyan mint a Pataky művelődési ház, hanem tényleg UFÓ formájú), a Philips gyár épületeit és a PSV stadionját. Szerencsére a 401-es buszról mindent láttunk, szóval nem valószínű, hogy oda visszamegyek nézelődni, fotók is készültek. Érdekes volt, hogy két utcai ruhába öltözött férfi teniszezgetett a PSV stadion előtti téren és senki nem lepődött meg a látványon.

 

Eindhovenből félóránként indul vonat Utrechtbe, ahol át kell szállnunk az Edebe tartó IC-re, mivel a vonatjegy 17 Euró a kb. 100 kilométeres útra (!), úgy döntöttünk csináltatunk 15 Euróért egy három hónapos vonatkártyát, ezzel a tulajdonos és 3 társa 40%-os kedvezménnyel utazhat. Ha egyszer erre jártok, érdemes megcsinálni, ugyanis nekem például csak az Ede-Eindhoven, Eindhoven-Ede vonalon meg fog térülni az ára.

 

Az állomáson ettünk a Burger Kingben, pontosabban csak ettünk volna, ugyanis összesen egy nő csinált mindent, a sütéstől a kiszolgálásig és a három „2 Eurós skót ajánlatunk”, amelybe egy hambi, egy üdcsi és egy krumpli tartozik 17 perc alatt készült el, így futva értük csak el a vonatot, amire feldobáltuk a cuccokat, majd az életmentő élelmet a vonaton fogyasztottuk el. Utrechtben átszálltunk egy IC-re, az átszállásra 8 percünk volt, ott már nem volt gond. Az út ezen részéig csak én beszéltem angolul, mivel a többiek mindig engem kértek meg, hogy érdeklődjek, kérdezzek, vásároljak. De hát ezért jöttem.

 

Ede-Wageningenben szálltunk le a vonatról, ahol már vártak a holland diáktársaink. Mindenkinek van egy (nekem speciel kettő) „buddy”-ja, ők lesznek az évfolyamtársaink és ők gardíroznak minket idekint. Az én buddyjaim Tatiyana és Jochem. Szerencsére nem kellett tovább cipekednünk, ugyanis 2 buddy is kocsival jött és így be tudtuk pakolni a cuccokat, mi pedig gyalogoltunk a szállásra.

 

Az apartmanunk(?) kábé 1 kilométerre van az állomástól, addig beszélgettem Jochemmel, aki elmondta, hogy ők csak előző délután látták a szállásunkat és hogy sokkot kaptak, Jochem azt mondta, úgy néz ki, mint egy hajléktalanszálló…

 

A szállás:

 

 

Azt gondoltam, hogy enyhén túloz, hiszen a hollandok olyan körülmények között laknak, hogy persze hogy finnyásak egy ilyen „guesthouse”-ra. Nos Jochem nem hazudott. A szállásunk olyan, mint egy emberjogi aktivisták sorozatos fellépésének következtében leselejtezett börtön. Bár nagy az ablakunk de egy erdőre néz, így csak a vadak látták, amint Balázzsal (ő az évfolyamtársam és most már lakótársam) elsírjuk magunkat:)

 

A kilátás:

 

 

 

Konkrétan a berendezés: egy fém asztalka, egy fém ágy matraccal és egy nyitott polcsor, szintén fémből és még… ja nem… ennyi. Tehát ez egy szoba. Van még egy akasztó a falon és azon két fogas. A konyhában van egy mosogató és egy vízforraló. Ennyi. Se főzőlap, se tányér, se evőeszköz. Van 4 bögrénk, instantkávénk, teánk és ennyi. Van fürdőnk viszont, ott van egy zuhany egy csap és egy kló. A világítás mindenhol egy-egy bányászlámpával van megoldva, kivéve a „konyhában”, ahol kicsit nagyobb a fényerő.

 

 

Van egy közös helység, amely viszont jól be van rendezve, ott van egy egész elfogadható konyha, egy nappali bőrkanapékkal és egy étkező.

 

A négy emeletes apartman-épület kívülről, és sajnos belülről is úgy néz ki, mint egy elhagyatott szellemház. Wilbert, Balázs buddyja azt mondta, szerinte ha elmegyünk lebontják az egészet. Szerintem már elkezdték, csak mi megjöttünk:)

 

 

Na de komolyra fordítva a szót, nem lenne ezzel baj, csak nem havi 275 Euróért. Amikor ezt szóvátettük a hollandoknak azt mondták megértik, de Utrechtben egy 12 négyzetméteres garzon 500 Euró plusz rezsi egy hónapra… Én kérek elnézést.

 

Megkaptuk a biciklinket, illetve a biciklironcsainkat. Balázs és én jól választottunk, illetve a Gergő bringája is egész életképes, a lányoké viszont egy katasztrófa, a nyereg lötyög, a váltó kattog, satöbbi. A debreceniek közül ketten már elvitették a bringájukat szervízbe, mert elszakadt a lánc. De az a vicces, hogy a hollandoké sem különb. Itt minden hollandnak 2 bringája van. Az egyiket bringázásra használja, garázsban, vagy a házban tartja, nem szívesen hagyja ott a városban, leginkább hétvégén kerekezik vele. A másik bringa a roncsbringa, amit ütnek, vágnak, zúznak, törnek. Tegnap például Arga (az egyik holland buddy) bicajáról letört a „szoknyavédő”, amely a küllőktől védi a szoknyát. Biztos vissza lehetett volna rakni, ő azonban kivágta az első kukába. Akinek rossz a bicaja, azt a hátsó csomagtartón fuvarozzuk, ez szabályos Hollandiában, bár szerintem elég veszélyes. Tegnap én hoztam haza Martint, a Gergő buddyját, miután vásároltunk. Nekem volt a kormányon egy szatyornyi kaja, nála pedig mindkét kezében egy szatyor, a hátán hátizsák ás így ült a bicajom csomagtartóján. Megkérdeztem, ez itt szabályos.

 

Az eindhoveni vonatpályaudvar előtt álló bringák egyezrede:

 

Az árak magasabbak, de nem sokkal. Körülbelül másfélszeresek az árak, a sültkrumpli és a pizza viszont olcsóbb mint otthon. Mármint ez a mirelitekre értendő. Vettünk egy szendvicssütőt Balázzsal, szóval olyan lesz ez az egész, mint egy hosszú Gödöllő:)

 

Vettem itt SIM kártyát is, nagyon kemény, mert itt 20 Euróért lehet tök jó telefont venni feltöltőkártyás csomagban, és 10 eurót lebeszélhetsz. Én 20 euróért vettem SIMet és 30 Eurót telefonálhatok el. A tarifák olyanok mint otthon, legalább ez nem drágább.

 

A város egyszerűen gyönyörű, már két napja csodálkozom rajta. Sehol egy hajléktalan, egy utcazenész, semmi szemét, csak egy-két csikk. A házak olyanok, mint egy-egy kis palota, egyszerűen fantasztikus. Mindegyik előtt sziklakert van, néha sövények, kerítés sehol. Az ablakokon belátni, mert függöny szinte sehol sincs. Ez egyfajta kálvinista örökség, hogy nekik nincs rejtegetnivalójuk. Hollandiában program az esti séta, amikor benéznek egymás ablakán, hogy mit csinálnak az utcában lakók. Egy-egy ház berendezése is gyönyörű, a Szép Házak magazint az elkövetkezendő 300 évre meg lehetne tölteni csak Ede házaival.

 

Második nap este elmentünk internetezni az egyetemre. Nem gyenge az épület, de majd csak 2-án lesz a bemutatkozó nap itt. Az aulában körülbelül 200 számítógép van, mindegyiken internet és egyéb hasznos programok. Az egyetem előtt áll két ping-pongasztal és van egy kosár, amibe ütők és labdák vannak. Mondanom sem kell, hogy senki nem lopja el az ütőket, nem rongálják meg az asztalokat, szóval ez egy más világ. Este visszamentünk a szállásra és beszélgettünk a közös helységben aztán alvás.

 

Nyert a válogatott, ennek nagyon örültem és még mindig úgy néz ki, hogy Bajnai lesz a miniszterelnök, ennek nagyon nem örültem. Ennyi infóm van otthonról. Ha az ember ilyen jó helyen van, nem idegesíti magát az otthoni hírekkel. Remélem Ti jól vagytok.

 

Holnap feltöltöm a bemutatkozó napról és az egyetemről szóló írást is!

 

Legyetek rosszak

 

Én