Egy Tálib Hollandiában

Szóval, ott hagytam abba a legutóbbi bejegyzést, hogy éppen készen voltam mindennel, amikor megérkezett a magyar különítmény, ami Apát, Anyát, Zsuzsit (számomra még ismeretlen rajongóimnak, ő a húgom) és Csillát (ő meg a barátnőm) tartalmazta. 16-17 óra autókázás után egészen jó állapotban voltak, úgyhogy még el tudtunk futni a városba felfújható ágyért, így a kocsiban töltött éjszaka után egész barátságos környezetben aludhattak.

 

 

Rengeteg dolgot kaptam otthonról, annyit, hogy még most (ez kettő hete történt) is úgy élünk, mint egy magyar folklórtáborban (lecsó és székelykáposzta evés, szekszárdi vörösbor, pálinka, sajtossüti, stb…). Az első este körülbelül az egymásnak való örömködéssel el is telt, illetve megterveztük a Királynő Születésnapjára a programot.

 

 

Egy-két szóban a Queen’s Dayről, vagy Koninginnedagról, azaz a Királynő születésnapjáról, azoknak akik nincsenek annyira benne a holland kultúrában. Szóval ez az ünnep arról szól, hogy minden holland nemzeti színekbe, vagy inkább a királyi színbe, narancssárgába öltözik, és őrült bulizással tölti a megelőző estét (a Queen’s night-ot), és rákövetkező Queen’s day-t. Az ünnep szinte mindig április 30-ra esik (ha 30-a vasárnap, akkor 29-én ünnepelnek, hogy vasárnap elmehessenek templomba), ami Julianna királynő születésnapja volt, de egyrészt tiszteletből, másrészt azért mert a jelenlegi királynő születésnapja januárban van, megmaradt ez a nap a tradícionális Queen’s daynek.

 

 Szóval úgy döntöttünk, Amersfoortban töltjük ezt a napot és elmegyünk a Kröller-Möller múzeumba, Otterloba, a világ második legnagyobb Van Gogh tárlatát (az első Amszterdamban van), és számos ismert művész neves alkotását megtekinteni. Amersfoortot (mely egyébként Edehez hasonlóan egy 100000 fős „kisváros”) azért választottam, mert sokan Hollandia legszebb városának tartják. Nem csalódtunk.

 

A családnak ki kellett hevernie az utazás fáradalmait – na jó, igazából Csillával, aki ugye velem aludt, kicsit összetévesztettük a kitűzött ébredési és indulási időpontot – úgyhogy csak 10 óra felé indultunk el.

 

Amersfoort körülbelül 40 kilométerre van innen, tehát nem volt hosszú az út, hasznos információ az utazóknak, hogy nincs autópályahasználati díj, szóval olcsón és gyorsan el lehet jutni bárhová. Az autópályákon 120 km/h-s sebességkorlátozás van, tehát nem lehet száguldozni, mint Németországban, viszont a benzin sokkal olcsóbb, úgyhogy ha lehetséges, akkor érdemes még a magyar határnál, majd pedig itt tankolni (dízelt legalábbis biztosan).

 

Most, itt, a vidám, részletes beszámoló előtt hadd említsek meg egy szomorú dolgot, amiről bizonyára otthon is sokan hallottak. A királynő minden évben más városban ünnepli a születésnapját, és idén Appeldoorn volt a soros, ami korábban királynői székhely is volt. Ez a város nagyon közel van ide, de mi úgy döntöttünk, a várhatóan nagy tömeg miatt máshova megyünk. A királynőt egyébként mindenki szereti itt, akárcsak Angliában, ő az egyetlen akit nem lehet kritizálni, nem lehet viccbe foglalni, tehát nagy tisztelet is övezi. Éppen ezért nem is nagyon szokták őt őrizni, néhány évvel ezelőtt valaki például beugrott mellé és adott neki egy puszit. Most viszont Appeldoornban egy kétes elmeállapotú férfi egy fekete Suzuki Swifttel (hogy legyen magyar kötődése is a dolognak) belehajtott a tömegbe a királyi menten és csak pár méterrel vétette el az arra érkező családot. Sajnos így is életét vesztette 4 ünneplő, nagyon sokan megsérültek és később a „merénylő” is meghalt. A hír valósággal lesokkolta az országot. Körülbelül 4 óra körül történt a dolog egyébként, estére rengeteg programot, bulit lefújtak. Őszintén szólva, nem vagyok naprakész a témában, azóta biztos sok minden kiderült, annyit tudok, hogy a feltételezésekkel ellentétben az illető nem terrorista volt, és nem is bevándorló (szerencsére így nem lett újabb válság mint a Theo Van Gogh gyilkosság után), csak egy egyszerű holland, aki elvesztette a lakását és az állását az utóbbi időben és egyszerűen bekattant. Talán nem tűnik olyan súlyosnak a dolog magyar szemmel, de nem tudok Magyarországon olyan ünnepet említeni, ami ehhez hasonlatos lenne, és sajnos olyan embert se, akit ennyire osztatlan szeretet övezne, mint itt a királynőt. Mindenesetre szegény hollandoknak nagyon sokkoló volt a dolog. Csak érzékeltetésképp, Hollandiában az „adventi naptár” nem karácsonykor jelenik meg, hanem a Királynő születésnapjára, szóval egész április a kisablakok mögötti csoki evéséről és a várakozásról szól…

 

 

De a szomorú intermezzo után váltsunk kicsit vidámabb témára, tekintve hogy mi nem is tudtunk a szörnyűségről hazaérkezésünkig, nagyon vidám napot töltöttünk Amersfoortban. Egyrészről a kisváros tényleg gyönyörű. A centrumot régi építésű, apró, díszes házacskák jellemzik, a külvárosban pedig a gyönyörű, kertes családiházak teszik iriggyé a látogatót.

 

 

Egy dologról még nem meséltem a Queen’s Day-el kapcsolatban, talán azért, mert ezt csak az igazán kitartó olvasóknak tartogatom:) Tehát, a Királynő születésnapján a hollandok tradicionálisan bolhapiacot tartanak, ahová mindent kivisznek, amire már nincs szükségük és megpróbálják pénzzé tenni. De ez kortól, nemtől, származástól, anyagi helyzettől függetlenül tényleg mindenkire igaz. A főutcán körülbelül 3 kilométer hosszan, két oldalon végig árusok kínálgatták áruikat nevetséges összegekért. Azért azt tudni kell, hogy a holland bolhapiac, nekik bolhapiac, nekünk igazi kincsestár: márkás ruhák, eredeti DVD-k, szinte új állapotban lévő elektronikai termékek, igényes gyerekjátékok, mindenféle.

 

 

Általában mindenki szőnyegről árul és a gyerekekre szokták bízni az üzletek lebonyolítását. Ez számukra egy nagyon nagy nap, mert ha ügyesek, egy évre betárazhatnak zsebpénzből, ugyanis amit ők adnak el, az az övéké. Velük kell megállapodni is, ami sokszor egyszerűbb, sokszor viszont nehezebb. Azt mondanom sem kell, hogy itt is mindenki beszélt angolul.

 

 

Ezen a kis bolhapiacon (amely egyébként minden városban van ilyenkor, és a település nagyságától függ, hogy mekkora) sikerült például nekem 4 euróért eredeti Ferrari szurkolói zászlót vásárolnom, amelyen a hitelesítő címke is rajta van és a kisfiú elmondása szerint Monacóból származik, az ottani Ferrari boltból. Édesapám itt alapozta meg a söröskorsó gyüjteményét, fillérekből, húgom egy mozijegy árából jutott Esprit táskához, cipőhöz és egy csomó gönchöz és hát Csilluska pedig „könnyekig meghatódva” vásárolta a legjobb H & M-es cuccokat, fillérekért.

 

 

Akinek ez még nem hozta meg a kedvét (van ilyen?), annak elmondom, hogy érdemes délután 3-4 óráig maradni a piacon, mert egyrészről sok helyen méginkább lemennek az árak, másrészről, a nagyon türelmetlenek elkezdenek mindent ingyen kiszórni, szóval ilyenkor is lehet jó bizniszt csinálni. Nekem is sikerült még a vásár végén tovább bővíteni a szobám berendezését, miután Csilluka agresszivitásának köszönhetően sikerült egy már 8 euróért sem drága klasszikus csocsót 4-ért megszerezni. Fiúk, ha jöttök, szorítsunk ennek helyet, mert mehetne fel akár TNFK-ba is! Nem azért dobtam ki ennyi pénzt az ablakon, hogy itthagyjam:)))

 

 

A késő délután egy kis falatozás után városi sétával telt. Nem jutottunk el a Kröller-Möller múzeumba, de így is nagyon-nagyon klassz napunk volt. Ha pár napos kirándulást terveztek, mindenképpen essen bele a Queen’s Day, mert ez az ünnep páratlan.

 

 

Este, mikor hazaértünk, mindenki hullafáradt volt, ezért lepihentünk… volna. Ugyanis a harmadikon lakó holland srácok privátbuliba kezdtek (miután kiderült, hogy a programjukat törölték Arnhemben), és ezzel még nem is lett volna baj, ha nem keresnek társaságot maguknak. Természetesen szüleimet találták meg a házmester régi lakásában, akik mindent megtettek, hogy németül, vagy angolul megpróbálják megértetni magukat, de a srácok annyira készen voltak, hogy szerintem egy holland nyelvész nem értette volna meg őket, még az eredeti nyelvükön sem. Zsuzsi végül addig dörömbölt a szobánk ajtaján, mire kijöttem, sejtve, hogy tényleg valami fontos dologról lehet szó és nem csak passzióból nem hagynak minket aludni a Csillával.

 

 

Mikor kimentem, már nagyban ment az „ektiviti”, de szerencsére hosszú és fáradalmas munka után sikerült rávennem őket, hogy a pihenni vágyó szüleim nem az ő korosztályuk, úgyhogy ha bulizni akarnak, inkább velem tegyék. Őtőlük tudtuk meg viszont, hogy mi történt Appeldoornban, aztán másfél órát beszélgettünk – sörök mellett – Hollandiáról, a történelemről, a tapasztalatainkról meg ilyesmiről. Ha az ember hozzászokik, már egészen érthető a részeg angol…

 

Este mi azért abban reménykedve, hogy az ede-i bulit nem törölték, elmentünk a Premierbe, ahol Csilluska megláthatta, milyen egy holland „party”. A hely botrányosan üres volt, talán azért, mert mindenki a nagyvárosokba ment bulizni, talán a tragédia miatt, mindenesetre a hely üressége minket nem nagyon zavart. Ellenben egy sráccal, aki Csillát úgy nézte, mintha kötelező lenne, de mintha ő lenne a farkasszemnézés világrekordere. Persze ez ilyenkor jól esik a lelkemnek – egy ideig – de amikor már érzem a leheletét a tarkómon, mert a velem szemben álló barátnőmet bámulja… Na mindegy, nem lett semmi a dologból, gondoltam ez az ő ünnepük, legyen egy jó napja, meg hát megértem, hogy megbámulja a Csillát, egyébként is gyönyörű, hát még a holland környezetben…

 

Este alvás, másnap Amszterdam. Ez volt a terv. Megint ellustultuk az időt, úgyhogy csak délre értünk Amszterdamba, ahol a kezdeti sokk után nagyon szép napot töltöttünk. Feldarabolom a bejegyzéseket, mert ez már így is nagyon hosszú, szóval Amszterdamról a következő bejegyzésben olvashattok…