Aki nem tanul hollandot annak elmondom, a cím annyit tesz: „Egy kaland az egyetemen”. Na de ne szaladjunk ennyire előre. A hétvége úgy kezdődött, hogy valakit megöltek a házban. Na jó nem, de a nő vagy lány úgy visított, mintha ölnék itt a folyosónkon, nem tudtuk mire vélni. Végül egy másik nő és két ápoló vitte vissza a szomszédban található gyermek és fiatalkorú pszichiátriára. Azóta Balázzsal akkor is zárjuk az ajtót, ha a konyhában állunk, jobb a békesség, mert bár nagyon jól érzem magam itt, azért egyszer szeretnék élve hazajutni. Ja és most már azt is tudjuk, hogy mellettünk egy pszichiátria van…

 

Jó hír az esetleges látogatóimnak, hogy beszéltünk a háuzkípörrel és azt mondta nem érdekli, ha vendégeket fogadunk, itt is alhatnak, úgyhogy aki akar jöhet, csak polifoamot és hálózsákot hozzon, hely az van, mert nincs bútorunk. Illetve ez így már nem igaz, ugyanis a héten költöztek ki az egyik lakásból és megörököltünk egy-két bútort. Így szereztünk egy összegraffitizett sörpadot a konyhába és egy kétszemélyes bőrkanapét a szobámba. A kanapén is el tud aludni valaki, szóval van hely az a lényeg.

 

A híres kanapé:

 

 

Na és akkor most az egyetemi kalandról. Szóval Balázssal szombaton bementünk az egyetemre netezni. Az egyetem a kiírás szerint 16:30-kor zárt, de mivel idáig mindig szólt a portás hogy záróra, most nem zavartattuk magunkat és ott maradtunk még negyed órát, hogy a blogbejegyzéseinket feltöltsük. 16:35 lehetett, amikor a portás elsétált mellettünk és bár látott minket, mert ránknézett, nem szólt semmit, gondoltuk akkor még maradhatunk. Háromnegyedkor összecsomagoltunk és elindultunk kifelé. Azaz csak elindultunk volna, ha nem lett volna bezárva az aula ajtaja. Megpróbáltuk az összes irányt, végül találtunk egy ajtót ami nyitva volt, de az is csak egy mindenfelé zárt folyosóra vitt ki. Hosszú keresgélés után felfedeztük az utat a főbejárathoz (ahol még soha sem voltunk, mert a biciklitároló a hátsó kapunál van és mi mindig ott mentünk be) de az ajtó zárva volt. Kiderült: bezártak minket az egyetemre. Tíz percig bolyongtunk, mire Balázs észrevette, hogy van egy kis ajtó a főbejáratnál, ami olyan menekülőajtónak tűnt, de mivel nem volt leplombálva, mi meg ki akartunk jutni az épületből, megpróbáltuk kinyitni. Isteni csoda, de nyitva volt, így kijutottunk, viszont az ajtó a nyitásra pittyegni kezdett. Nem nagyon foglalkoztunk vele, mivel nem riasztó hangja volt, csak ilyen kis halk csipogás. Körbementünk az épület körül, hogy felpattanjunk a bringánkra, de az udvar is be volt zárva. Mivel az épület be van kamerázva, úgy döntöttünk nem mászunk. Felhívtam Tatiyana-t, neki sem volt ötlete, úgyhogy rájöttünk Balázzsal, hogy a hétvége bicikli nélkül telik majd el. Leültünk még egy kicsit netezni az egyetem előtt, majd tettünk még egy kört és integettünk a kameráknak, hátha észrevesz valaki. A második körsétánknál észrevettük, hogy a kert egyik oldalbejáratát közben kinyitották, így hát bementünk a bringákért csakhogy összefutottunk egy biztonságiőrrel… Megkérdezte mit keresünk bent az egyetemen, mi meg elmeséltük neki a sztorinkat. Felírta az adatainkat majd elengedett minket. Elmondta, hogy ilyenkor senki nincs az épületben, se gondnok, se portás, se őr, és ő is csak a riasztó miatt jött ki. Elnézést kértünk, mondta, hogy a portás hibázott nem mi. Reméljük nem lesz folytatása a dolognak, viszont annyit mindenképpen elmondanék, hogy a biztiőr körülbelül úgy beszélt és viselkedett velünk, mint egy pincér a vendéggel. Kedves volt, türelmes, udvarias, megértő, szóval nem olyan, mint az otthoniak többsége.

 

"Oké, kijutottunk, de a bicajokat hogy hozzuk ki?"

 

 

Vasárnap reggel felkeltem és egy kávézóban megnéztem a forma-1-et. Bocsánat mindenkitől, hogy nem mentem fel a skypera és msn-re, de a kávézó tele volt helyiekkel, akik teli torokból szurkoltak az Ajaxnak a Roda elleni bajnokit nézve. Döbbenetes volt látni, de ezt a kávézót és a mellette lévő éttermet leszámítva minden zárva volt Edeben, még a Media Markt és a Lidl is. A futam megtekintése 6 Euróba fájt, miután megittam két pohár sört a netezés közben. Nagyon drágák itt a szórakozóhelyek, de ha azt vesszük, hogy a kocsmai árak háromszorosak a fizetések viszont ötszörösek…

 

A közös helység:

 

 

Ezután legfőképpen tanultam és aludtam. Este meglátogatott minket Ton Veen, aki berlini konferenciája miatt nem tudott ott lenni a bemutatkozó napon. Ő a tanszék egyik professzora, sokáig ő vezette a nemzetközi csereprogramot is, most már csak szervező, de még mindig felelősséget érez irántunk. Nagyon kedves és jópofa volt, egyébként teljesen úgy néz ki, mint Donald Sutherland, majd megpróbálom lefotózni. Szóval Ton megígérte, hogy lesz netünk napokon belül és meghívott minket magához péntek este vacsorára. Elmeséltük neki a kalandunkat, mondta, hogy ne idegeskedjünk, ő egyszer ugyanígy bent maradt, csak akkor a rendőrök jöttek ki a riasztásra.

 

A kedvenc graffitis padunk a konyhában:

 

 

Jaj még annyi, hogy a hétvégén meleg ételt főztem magamnak! Szombaton csináltam egy paradicsomos tésztát baconnal, ami a baconnak köszönhetően annyira sós lett, hogy a „Nápolyi bosszú” nevet kapta tőlem. Vasárnap a maradék tésztához megcsináltam ugyanezt sonkával és világbajnok lett. Tényleg nagyon finom, bár a többiek nem merték megkóstolni. Vettem paradicsomszószt, olasz fűszerkeveréket, olajat, sonkát és tésztát, négy étkezésre elég egy adag, szóval nagyon költséghatékony és végre melegétel a gyomromnak. Szerintem legközelebb megcsinálom az egész csapatnak. Bár ma a többiek is jót ettek, miután reggelire csináltak maguknak bolognait HERZ téliszalámiból… Én maradtam a nutellás kenyérnél inkább, aztán elbicajoztam megnézni a futamot. A következő hét nagy előrelépése a mosás lesz, remélem azt már elsőre is jól csinálom.

 

Átlagos holland utcakép:

 

 

Na hát így telt az első hétvégém itt, Balázzsal most a Belga korai zsengéit és Aljas kúszóbabot hallgatunk a szobánkban blogírogatás közben, hétfőn már óránk lesz, aztán pedig Wilbertéknél vendégeskedünk, szóval el leszek foglalva. Most viszont megyek és továbbhallgatom a Háváji kannásbor című remek szerzeményt…

 

Sok csók mindenkinek!

 

Én