Egy Tálib Hollandiában

Ez annyit tesz: Rég nem találkoztunk. Ami igaz is, hiszen szerda óta nem adtam hírt magamról. De erről nem én tehetek, sajnos továbbra sincs net a szálláson és nem ér meg nekem 6 Eurót óránként egy nethozzáférés, igaz, ezért a zséért 2 pohár sört is kapok, nem csak a netet, de akkor is drága.

 

Látkép az állomásról

 

 

Tehát csütörtökön elmentünk Rotterdamba egy tanulmányi kirándulásra. Sajnos nagyon rossz időnk volt, egész délelőtt esett, plusz ködszitálás és csak estére tisztult ki az ég, úgyhogy nem lettek túl jók a fotók. Mindegy, szeretnék még visszamenni mert egy-két dolgot meg kellene nézni. Magától a várostól nem voltam elájulva, totálisan eklektikus és ez nem jött be. Egy kis töri: a második világháborúban egész Rotterdamot porig bombázta a Luftwaffe. A városvezetés pedig az 50-es 60-as években a renoválás pártján volt a 70-es évektől viszont a modern városképre szavaztak, így modern lakóépületek, panel beütésű házak és felhőkarcolók jellemzik Hollandia második legnagyobb városát.

 

 

Sajnos azonban nem egy helyre épülnek a felhőkarcolók, hanem így össze-vissza a városban és így szerintem elég hülyén néz ki, de ez csak az én véleményem. Kicsit megalázó volt azonban látni, hogy az 560000 lakosságú városnak körülbelül Budapest komolyságú tömegközlekedése van két metróval és rengeteg villamossal.

 

Én, mint szemétújrahasznosító

 

 

Na de inkább nézzük a dolgokat kronológiai sorrendben: reggel felkeltünk és vonattal Rotterdam felé vettük az irányt. Az utunk Utrechten és Goudán keresztül vezetett és ittlétünk óta először találkoztunk egy kalauzzal, így nem hiába vettük meg a 15 eurós (!!!) jegyet a nem egészen 100 kilométeres útra (ez csak odafelé!). Az állomásról az AVR szemétújrahasznosító üzemébe mentünk ahol egy 1,5 órás túravezetés keretében mindent bejártunk, még a vezérlőtermekbe is beengedtek minket. Azt hiszem tanulságos lenne a technikájukra egy kis pillantást vetnie a világnak ugyanis a feldolgozott hulladék végterméke egyszerű gőz és nitrogén dioxid. Még egyetlen káros végtermék lenne, a fluorgáz, de azt tartályokba leszűrik és tárolják arra várva, hogy a jövőben kitalálnak valami hasznosítási eljárást.

 

Egy évben 2 millió tonna hulladék kerül újrahasznosításra. Amellett hogy a város fűtésének nagyrészét a szemétégetés során keletkező hőből fedezik, a fennmaradó hamuból autópályákat töltenek fel, hangszigetelő anyagot és még sok mást készítenek. Egyébként a cég belső és külső kommunikációjának és szervezeti működésének tanulmányozása céljából jöttünk pont ide, de amit láttunk szerintem érdekesebb volt.

 

Nem túl szép látvány, de a hasznosságához nem fér kétség

 

 

Ezután, egy körülbelül 3 órás sétát tettünk a centrumban ahol igazi holland sültkrumplit ebédeltünk papírtölcsérből. Mint már írtam egy korábbi bejegyzésben, Rotterdam kikötőváros így természetesen rengeteg a sirály, akik inkább a turistákból élnek már mint a halászatból. Egészen közel mernek jönni az emberekhez, sőt ha sokáig vár a téren bámészkodó turista a villáról is leeszik a krumplit.

 

 

Délutáni programunk a Turista Információs Pontban folytatódott, ahol egy gyönyörű teremben PowerPoint vetítésben nézhettük meg Rotterdam múltját, jelenét és jövőjét. Ez a terem a sajtótájékoztatókra van fenntartva, nagyon egyszerű a berendezése, de mégis nagyon hangulatos volt. Az itteni idegenvezető beszámolt a városvezetés terveiről. Néhány dolgot majd érdemes lenne átmentenünk ezekből is. Ilyen például a gettók felszámolására kitalált program. A város nem hagyja, hogy az elgettósodott körzetekben a lakásokat eladják, hanem megveszi a tulajtól akár drágábban és lezárja. Egyre többen költöznek el, míg végül teljesen kiürülnek a házak, ekkor a város eltúrja az egészet és újépítésű házakkal új elitkörnyéket létesít. Ezeket pedig, ugye, elég jó áron értékesíti, így mindenki jól jár. Valószínűleg nálunk is hasonló programmal kellene majd felszámolni a panelházakat egyszer.

 

Az Erasmus-híd egy Erasmus hallgatóval...

 

Ezután újabb sétát tettünk a városban, majd mivel az összes bolt bezár hatkor, nem nagyon volt értelme tovább maradnunk, az utolsó pillanatban még vettem egy nagyon klassz kabát-zakót a centrumban potom pénzért aztán hazavonatoztunk. Mindenképpen szeretnék még visszamenni fotózni, meg egy-két múzeumot illene meglátogatni, de akkor sem voltam elájulva a várostól.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...és üresen.

 

 

Fényképcsokor Rotterdamból:

 

 

 

 

 

 

Estére a buddyk buliba hívtak minket Ede-centrumba. Alaposan rámelegítettünk, mert az árak még mindig húzósak de nagyot partiztunk. Rendesen meg is néztek minket, ugyanis itt ez nem szokás. Mármint nem a rámelegítés, hanem a partizás. Döbbenetes volt. Arga és Marielle, a Zsófi és a Judit buddyjai előzetesen annyit mondtak, hogy az egész hely egy „dancefloor”. Hát nem hazudtak, mert tényleg csak egy két asztal volt, a fennmaradó helyen pedig egy gép le tudott volna szállni, csakhogy a hollandok nem táncolnak. Legalábbis nagyon kevesen. Mi azért megmutattuk mi a magyar virtus és hatalmasat buliztunk. A török és az indonéz srác, Sarkan és Dony velünk tartottak, valamint a buddyk közül Olga, Marielle, Wilbert és Roel sem maradt rest, de ezzel el is mondtam mindenkit aki a 200 ember közül táncolt.

 

Partyhangulatba került aki velünk volt aznap este:

 

 

A lányok még csak-csak bólogattak vagy topogtak a zenére, a fiúk viszont mint a halak a szatyorban. Először a mi fiú buddyjaink sem akartak táncolni, aztán amikor mégis belekezdtek, megértettük, hogy miért ellenkeztek. Hogy fogalmazzak, hogy senkit ne bántsak meg… Valószínűleg Balázs és Én vagyunk Budapest két legrosszabb táncosa, de itt órákat adhattunk volna bárkinek. És nem arról van szó, hogy ilyen visszafogott lúzerbuliba jöttünk. Épp ellenkezőleg: mindenki úgy néz ki, mint a pesti őspartyarcok csak aztán zenére csak nézni tudnak.

 

A török-magyar barátság jegyében:

 

 

A lány buddyk még egész ügyesen mozogtak, de persze nem kelhettek versenyre Zsófival és Judittal, akik az egész klub figyelmét magukra vonták azzal, hogy ritmusra is tudnak mozogni. Sajnos kettőkor bezárták a helyet, pedig mi tényleg jól éreztük magunkat, de itt eddig tart egy buli. Volt még egy kis afterparty a szálláson aztán lefeküdtünk a fárasztó nap után.

 

Pénteken csak délután ébredtünk, ettünk, aztán akinek volt kedve, az elmehetett templomba Ton Veennel a Nagypénteki Istentiszteletre. Végül csak öten mentünk, egy katolikus egy mohamedán, két ortodox és én, mint református. Ez az igazi ökumené. Egy kicsi, egyszerű, de mégis barátságos református templomba mentünk, ahol rendhagyó Istentiszteleten vettünk részt. Nem volt prédikáció, csak Bibliaolvasás és rengeteg ének. Ton Veen elhozta nekünk az aznapra kitűzött Bibliaszakaszt angolul, úgyhogy mi is tudtuk követni. Az énekeket én is énekeltem, mivel a kiejtés megy, viszont a jelentésükkel nem voltam mindig tisztában. Nagyon klassz volt, hogy az énekeket projektorral vetítették ki, így nem kellett hozzá énekeskönyv és mindenki felnézve tudott énekelni. Lehet ennek az eredménye, hogy a hollandok sokkal hangosabban dalolnak, mint mi. Nagyon szép volt az egész, teljesen magával ragadott. Szintén érdekes volt, hogy egy perces néma gyászszünetet tartottunk a passió olvasása közben Jézus halálakor. Ton Veen később azt mondta, amikor ezt megemlítettem neki, hogy szerinte ilyenkor minimum csendesnapot kellene tartani, mert ez az egy perc nagyon kevés.

 

Ton Veennek a világ összes országából van valami szuvenírje

 

 

Este Ton Veennél és a családjánál vendégeskedtünk. Nagyon aranyos a felesége is és kifejezetten csinos volt a lánya. Ez nagy dolog itt, mert – bár erről később akartam beszélni – nem sok itt a jó nő. A bicajozástól jó alakjuk van és nem is csúnyák, de ahogy mondani szokás Pesten nagyon kevésnek fordulnék utána. Igazából mind ugyanúgy néz ki, olyan átlagosak. Ez zavar csak, de így legalább nincs kísértés és nyugodtan ülhet otthon a kis Csilluskám:)

 

Szóval Ton Veennél vendégeskedtünk és nagyon jó hangulatú esténk volt. Borozgattunk, nasizgattunk és „krosszkulturális” dolgokról beszélgettünk Balázzsal és Ton Veen lányával, akit Ericanak hívnak. Megerősített például abban az otthon már tanult érdekességben, hogy a holland vendégségben a vendégnek ki kell szolgálnia magát, illetve hogy a férfinak, akár vendég akár nem, illik segíteni az asztal leszedésénél.

 

Fél egy körül jöttünk el és el is tettük magunkat szombatra. Szombaton az ég világon semmit nem csináltunk, próbáltuk kiheverni az előző két napot, illetve betáraztunk a hosszú hétvégére a piacról. Nagyon klassz volt, mert itt a piac kiterjed a vásárlóutcákra is, ahol a boltok kis standokra kipakolják az akciós áruikat, de kezdve az egy-eurós bolttal egészen az Intersportig. Vannak jó cuccok, úgyhogy ha megjön az otthoni pénzem tüzetesebben is körülnézek majd.

 

A piac: mintha a Váci utcát kereszteznénk a bosnyák téri piaccal

 

 

Délután bekopogott hozzánk az egyik kiköltöző házaspár, hogy van egy kanapéjuk, és ha igényt tartunk rá, akkor elvihetjük. Mi köszöntük szépen, elfogadtuk és nagyon örültünk neki, amíg meg nem láttuk, hogy mekkora. Szerintünk csak azért kértek minket, mert ők nem tudták volna kihozni a saját ajtójukon. Balázzsal hosszas próbálkozás után valahogy kipréseltük az ajtón, ekkor azonban még hátravolt a neheze. Ugyanis valahogy be kellett vinni hozzánk, hogy a Balázsnak is legyen egy ülőgarnitúrája.

 

Balázst kifárasztotta az ülőgarnitúra-pakolás

 

 

Egy óráig origamiztunk mire valahogy befért, összesen négy fölülnézeti rajzot készítettem, mire megtaláltuk a helyes módszert. Nagyon jól mutat Balázsnál, de ha nem mutatna jól is itt maradna, mert ezt már csak az ablakon tudnánk innen kirakni.

 

Húsvéti bőségtál a la Zsófi és Judit

 

 

Vasárnap a lányok (Judit és Zsófi) húsvéti reggelivel készültek, így igazi otthoni menüt ettünk, főtt tojást és húsvéti sonkát. Ezután házikat írtam, majd este megvendégeltem a lányokat egy hamburgeres sültkrumplis vacsival. Egy 2,5 kilós mirelit krumpli itt 1,5 euró míg 12 fenséges húspogácsa csak 1,25 szóval valószínűleg sokat fogunk ilyet enni. Hogy hogy sikerült a sütésem? Hát Juditot idézném, aki a vacsora után a következő szavakkal kedveskedett: „gasztronómiai orgazmusom volt, Ádámnak a mai vacsorára 10 pontot adnék”. Igazi bőségtállal készültem, és még bacont is pirítottam a burgerekbe. Sajnálhatja aki nem volt itt…

 

"Most tegyetek úgy, mintha ízlene..."

 

 

Hétfőn hajnalban meglocsoltuk a lányokat, majd a koradélutáni ébredés után megírtam a maradék házimat, Ebédnek Judit visszavágott nekem egy isteni mustároshús-sültkrumpli kombinációval. Majd elkérem a receptet. Este viszonylag korán feküdtünk, mert másnap mentünk Utrechtbe sofie-numbert csináltatni, hogy végre megnyithassuk azt a nyomoronc bankszámlát, ami itt Hollandiában nehezebb, mint megjósolni, hogy mikor lesz kész a négyes metró. Apropó otthon. Annyira jó itt, mintha a béke szigetén élnénk. Nincs tévé, most sokáig nem volt net, nem is tudjuk, mi történt a világban és őszintén szólva nem is érdekelt. Továbbra is nagyon jól érzem magam és bár Ti, az otthoniak hiányoztok, még mindig azt mondom, hogy Ti gyertek ki, mert én még nem akarok hazamenni!

 

Tegnap és ma is volt kalandom, de azt még nem írtam le, mert nem volt rá időm, de külön bejegyzésben coming soon az is!

 

Képek meg fokozatosan... Bocsííííííí!