Na tengermély tisztelet minden kedves olvasómnak, újra itt vagyok hosszú hallgatás után és hosszú hallgatás előtt. Holnap megyek Rotterdamba, ahol a világ második legnagyobb kikötője található (ugye, azt kérdezitek, melyik az első, ez a házifeladat, tessék utánanézni… na jó elmondom, a Sanghaji nagyobb). Szóval holnap kirándulás, utána keddig zárva az egyetem.
Hétfőn óráink voltak, hajnali fél tizenegykor már fent voltam. Az egyetemen voltunk egészen ötig, aztán elmentünk Wilbertékhez (Balázs buddyja) vacsizni. Hollandiában az emberek hattól vacsoráznak, úgyhogy sietnünk kellett. Wilbert harmadmagával él egy magas panellakásban a város szélén, de a panelt ne úgy képzeljétek el, mint nálunk. Itt márvánnyal van borítva az előtér, gyönyörű tiszta a lift, egyedül a lakásbelső volt ugyanolyan, de lehet csak azért, mert három nem éppen rendmániás fiú él ott.
Wilbert egyik lakótársa csinált nekünk valami tradicionális holland ételt, ami felséges volt. Olyan mint a rakottkrumpli és a tepsiskrumpli keveréke csak rengeteg benne a sajt és a zöldség. Majd elkérem a receptet. Azt olvastam itthon, hogy a hollandok nem esznek sokat és minden személyre ki van számolva, na most én úgy zabáltam degeszre magamat, hogy átjött Wilbert egyik barátja is, akivel nem számoltak, plusz még repetázhattam is volna.
Nagyon aranyosak voltak a srácok, és nagyon tetszik az az életfelfogás, ahogy élnek. Ugyanúgy buliznak és isznak (nem is keveset), mint nálunk a srácok, de például együtt imádkoznak minden evés előtt, aztán előkerült egy gitár és keresztény daloskönyvből énekeltek nekünk.
Nagyon jól éreztük magunkat mindannyian, sokat beszélgettünk, nevettünk a magyar és a holland szokásokon. Apropó, holland szokások. Durva, de a hollandok nem zavartatják magukat és simán kidobálnak mindenfélét az erkélyablakon, tehát az erkélyek alatt nem nagyon szabad mászkálni. Wilberték a harmadikon laktak és ők is ledobáltak mindenfélét, de miközben a teraszon beszélgettünk láttuk, hogy folyamatosan érkeznek följebbről is a dolgok. Wilbert egyik lakótársa, akinek azóta is nyomozzuk a nevét, mondta hogy néha feltakarítanak, így az egész ház együtt, akkor egy napig szép a pázsit a ház tövében, de aztán másnap újra térdig ér a szemét.
Kedden ismét óráink voltak, utána kicsit kapcsolatteremtettem az otthoniakkal, majd hazamentem és megfőztem a világ legfinomabb zöldséglevesét, Balázs még repetázott is. Újra kaptunk házit, szóval hétvégi program kilőve. A rotterdami kirándulásról is írnunk kell egy beszámolót, meg otthonra is küldenem kellene egy-két dolgot. Tanulás nélkül is meglennénk szerintem:) Este találtam egy kocsmát, ahol megnéztem a Manchester - Porto meccs második félidejét. Olyan Heineken sört ittam, hogy majd megszólalt. Ebben a kocsmában már csak 2 Euró volt egy pohár, megyünk lefelé…
A szerdai nap. Hmmm. Ismét óra, aztán a számlát intéztük Balázzsal. Ma esett. De aljas, undorító módon. Reggel, gyönyörű idő volt, ahhoz választottunk ruhát. Aztán leszakadt az ég. Ez nem lenne baj, csakhogy én a városközpontból nem „L” alakban akartam visszamenni a vonatállomás érintésével, hanem egyszerűen csak a legrövidebb úton. Ebből az lett, hogy kikötöttem a szomszéd városban, Wageningenben. A szél majd letépett a bringámról és szitált az eső folyamatosan.
A statisztikák szerint a hollandok 96%-a beszél angolul, na most én szerintem mind a 4%-al összefutottam, aki nem, miközben útbaigazítást kértem. Szerencsére azt a leckét már vettük otthon hollandból, amelyikben az útbaigazítás volt a téma, így legalább a holland nyelv(nem)tudásomat is tudtam használni.
Kettő és fél óra zuhogó esőben való bringázás után megérkeztem ide, és most írom a blogot. Nagyon más nem történt velem, nekem ez is elég, nem unatkozom egy percre sem. Még egy két érdekes tapasztalatról írok, hátha valakit még idevet a sors. Az egyik, ami nagyon érdekes és tetszik, hogy az autósok nagyon türelmesek. Életveszélyes vagyok, ha biciklire ülök, mégse hallottam még egy dudaszót sem, mióta itt vagyok. A bringásnak itt mindent szabad, az autósok, nagyon óvatosak. Ha esetleg autóval jöttök, ti is viselkedjetek hasonlóképpen, sokkal stresszmentesebb így az élet.
Másik tapasztalat, ami viszont nem tetszik, hogy itt a szerelmespárok nem is tűnnek (nemhogy szerelmesnek) de párnak sem. Nyilvános helyen még egymás kezét sem fogják meg, az egyetemen meg nem is lehet feltérképezni a kapcsolati viszonyokat. Azt nem bánom, hogy nem nyalják-falják egymást nyilvános helyen, de akkor is… Furcsa.
Jajj, majdnem elfelejtettem: akkora dönert ettem egy török étkezdében, mint egy vödör, vagy nem is tudom. Sajnos idekint nagyon drága a kaja és a pia a „vendéglátó-ipari egységekben”, de még 5 euró nem is volt sok ezért az Isteni, vagy (török volt a hely) Allah-i csodáért. Akkora volt az adag, mint Pesten négy gyros és volt benne mindenféle friss zöldség és jófajta fűszerek. És ami a legfinomabb volt az egészben: a „pita”. Mert egy nagy cipó volt félbevágva és itt csak csomagolt kenyér kapható:( De felfedeztük, hogy ennél a töröknél van rendes kenyér. Balázzsal már ölni tudnánk egy vekni kenyérért, úgyhogy holnap megyünk és veszünk valami finomságot… Addig is a hazai kenyérre gondolok. Ti meg gondoljatok az itteni tartósítottra! He-he!
Na jó, mára ennyi. Lehet, hogy pénteken, vagy szombaton kalóz-wifizünk egyet az egyetem udvarából és akkor tudok új bejegyzést írni, de mivel a laptop akksim 26 perces, nem ígérek semmit. Gyűjtsetek nekem új akksira és akkor sűrűbben írok:)
Legyetek rosszak, csók:
Én
