Szóval a szombat Edeben és Utrecthben telt két részre válva, de vasárnap újra együtt mentünk eredetileg Hágába.
Autópályán ez sincs messze, mint ahogy szinte semmi ebben az országban, persze Apa erről biztos másképp vélekedik, mi általában minden utat végigaludtunk. Szóval Hága felé vagy útba esik, vagy Apa úgy intézte, hogy útba essen Gouda, ahol nagy sajtpiac szokott lenni. Most sajnos csak könyvpiac volt és esett az eső, viszont a városháza, illetve a kis utcák így is szépek voltak nagyon.
Elég nagyot keringtünk a városban a csatornák partján (mert persze épp itt miért ne lennének csatornák) majd továbbindultunk. Hága előtt még úgy gondoltuk beugrunk Delftbe, ami gyakorlatilag mára összenőtt a nagyvárossal. Na most ebből a beugrásból egy majdnem egész napos kirándulás lett Hollandia minden bizonnyal legszebb kisvárosában.
Már a csatornákat metsző ki hidak és a városközponthoz vezető út is gyönyörű volt, de a főtér koronázta meg az egészet. Szerencsénkre a nap is kisütött, így napsütésben csodálhattuk meg ezt a kis ékszerdobozt. A város egyébként Vermeer szülőhelye és a porcelánipar központja. A jellegzetes kék-fehér porcelánokat a milliónyi ajándékboltban lehet megvásárolni, szerintem a város manapság már csak ebből él.Kicsit irigykedve néztem, hogy Delftben van éjjelnappali bolt és az üzletek vasárnap is nyitva vannak.
Delft jellemző porcelánja egyébként a csókolózó kisfiú és kislány, mely bár rémesen giccses, de itt még ez is szépnek tűnik. Nagyon vicces volt, amikor bementem egy ilyen kisboltba venni két szobrocskát és próbáltam Hollandul makogni a pénztárosnak, csak annyit mondott: „Dos euros, por favor!” gondolván, hogy spanyolajkú vagyok…
Elég gyorsan telt az idő, mert nagyon jól éreztük magunkat, viszont szerettünk volna még Hágába is eljutni, szóval megpróbáltunk visszatalálni a kocsihoz. Na de ez nem ilyen egyszerű, itt is mindenhol csatorna, meg ugyanolyan (egyébként gyönyörű) házak. Kiértünk egy főutra, ami város körül húzódó gyűrűnek tűnt, de ott elfogyott a tudomány. Végül a kirándulás elején készült fotót mutogatva kértünk segítséget. Egy fiatal srác mentett meg minket attól, hogy a rossz irányba induljunk. Már nem tudom, hogy azért vágtunk át a városon, mert arra rövidebb, vagy mert a srác beugrott egy coffeeshopba egy jointért, mindenesetre füvet szívva is elvezetett minket a kocsinkig, úgyhogy ezúton is köszönöm neki.
Delftben még megettük a szendóinkat és megnéztünk egy fordulós hidat működés közben, majd tényleg elindultunk Hágába.
Hága főváros, nem főváros ez mindig vita a tárgya, még a földrajz kisérettségin is, szóval jobb ha most első kézből megtudja mindenki, Hága nem Hollandia fővárosa, csak a közigazgatás és a királyi család székhelye.
Ez azonban semmit nem változtat azon a tényen, hogy egy gyönyörű helyről beszélünk. Hága lakossága körülbelül 500000 fő, de ennek ellenére valamiféle kisvárosi jelleget hordoz magában, Amszterdamhoz nem is hasonlítható. Természetesen itt is vannak csatornák, meg tipikus holland házak, de talán a kis kertek, talán a „társasházak” között meghúzódó laposabb építésű villák miatt olyan, mint egy apró városka. Akinek Amszterdam „sok” volt az Hágát imádni fogja.
Itt található a holland parlament épülete a Binnenhof, mely egy hatalmas csónakázótó mellett fekszik illetve a királyi rezidencia is.
Mi látogatásunkat, tekintve hogy még (viszonylag) jó idő volt, Hága külvárosában, Scheveningenben kezdtük. Scheveningen gyakorlatilag Hága fürdővárosa, teljesen egybe van nőve a székhellyel, az ember csak annyit vesz észre, hogy a 2-3 emeletes kis házak közül, a felhőket karcoló hotelek közé ér.
Scheveningenről engedjetek meg annyi kis érdekességet, hogy a második világháborúban a város nevével tesztelték a Hollandok az ismeretleneket, hogy nem német kémmel van-e dolguk, ugyanis a város nevét csak a született hollandok tudják helyesen és szépen kimondani (vagy talán még ők sem) annyira nehéz.
Szóval Scheveningen egy hatalmas strand homokos parttal az Északi-tenger partján. Mivel sem Apa sem én nem fürödtünk soha tengerben, gondoltuk, ideje kipróbálni. Namost a parton lehetett úgy 20 fok, de hogy a víz nem volt több mint 6 az biztos. Körülbelül 2 percet töltöttünk a habokban – miközben a fél strand rajtunk röhögött – és már jöttünk is kifelé. Eközben szörfözők tömege élvezte a vad szelet (természetesen termoruhában), csak mi mertünk bemenni egy szál fürdőgatyában.
A parton az „orkánerejű szél” nem segített abban, hogy felmelegedjünk, de legalább a ledobott ruháinkat telefújta homokkal. Nagyon vicces látvány lehettünk, mert Csilla a kabátomba bújva, a parton ülve súlyozta le a ruháinkat, miközben mi szinte meztelenül fotózkodtunk. Összességében nagyon jó kis élmény volt, örülök, hogy elmondhatom magamról, hogy fürödtem már tengerben, annak meg különösen, hogy ez Hollandiában történt meg velem.
A „strandolás” után Apa és Zsuzsi ettek egy kis helyi heringet nyersen, természetesen nem akkor fogtuk, hanem pácolva vagy olajozva volt, már nem tudom, de nem is nagyon érdekelt, mert szegény halakon látszott, hogy nemrég még ők is a 6 fokos vízben fagyoskodtak. Mindenesetre a merész vállalkozók szerint nagyon finom volt a helyi specialitás.
Már elég késő volt, amikor végre a centrum felé vettük az irányt, és eljutottunk a Békepalotához. Sajnos se az épületbe, se az azt övező gyönyörű kertbe nem sikerült bejutnunk, de majd úgyis megyek még egyszer, szóval be fogom majd pótolni. Viszont a bejárat előtt megcsodálható a béke emlékműve, amelynek díszítéséhez minden nemzet hozzájárult egy kővel. Magyarország kockakövet vitt…
A Békepalotától nem messze aztán le is tettük az autót és sétával folytattuk utunkat. Sajnos már minden zárva volt, de a város így is látszott, hogy gyönyörű. A Parlament épülete a mellette található kis csónakázó tóval igazán festői, persze a mi Parlamentünket nem tudja felülmúlni (talán csak a bent folyó politikai kultúrát irigylem). Szerencsére lesz alkalmam megnézni belülről is, mert június 16-án megyünk látogatóba.
Egyébként Hága is bejárható gyalog, ha csak a látnivalókra vagyunk kíváncsiak. A híres Mauritshuis, ahol Vermeer képe a Lány gyöngy fülbevalóval található gyakorlatilag a Parlament egyik szárnya. A főtér sem több 10 perc sétánál, csak vigyázzunk a villamosokkal! Megnéztük a királyi palotát és annak parkját is. Érdekes volt, mert a történtek ellenére szinte semmi védelem nem volt, persze lehet, hogy csak nem látszott. A kastély parkjában nonfiguratív modern szobrok borzasztották el a turistákat, lehet, hogy ezeket szánták védelemnek. A legviccesebb dolog viszont az volt, hogy holland fiatalok minden gond nélkül füveztek a kastélyparkban, senki nem szól rájuk, itt ez legális, miközben be akarják tiltani a közterületen való dohányzást…
Hazafelé, pontosabban azt hittük, hogy hazafelé még megnéztük a Nemzetközi Bíróság épületét, ami olyan magas volt, hogy az ember szédelegve látta csak a tetejét, majd Rotterdam felé vettük az irányt.Ekkor már fél tíz volt, de a szüleim szélmalmokat akartak látni, és egy Hollandiáról szóló képes albumban találtak egy fotót gyönyörű kivilágított malmokról.
Tizenegy óra körül érkeztünk a malmokhoz, amik persze nem voltak kivilágítva, ráadásul olyan sötét volt, hogy a kontúrjukat is alig láttuk.
Szerencsére a családban az a hozzáállás, hogy nem baj, következő alkalomra is kell hagyni valamit.
Elég későn értünk haza, úgyhogy reggel volt csak pakolgatás, este bedőltünk az ágyba és annyi. Másnap délben a család elindult haza, Apa, szokás szerint „kocsialakúra” pakolta a cuccokat, szóval egy fogpiszkáló nem fért volna már be. Hajnali 3 körül értek csak haza, egyébként amint elmentek megjött a rossz idő, szóval az égiek kegyesek voltak hozzánk, hogy egy ilyen gyönyörű hetet tölthettünk együtt!
A következő beszámoló az azóta eltelt időszakot írja majd le, nagyon igyekszem vele, de iszonyatosan sűrű hónapom volt…
Legyetek rosszak
Én
